Jövőre lesz kétszáz éve annak, hogy Kazinczy Ferenc (1759–1831) író, műfordító, a nyelvújítás mozgalmának legjelentősebb alakja erdélyi körútra indult. Úti élményeit az Erdélyi levelek című művében tette közkinccsé. Mint arról már hírt adtunk az Erdélyben, az évforduló alkalmából a kolozsvári EKE szeretné végigjárni Kazinczy útját, felkeresni a településeket, ahol ő is járt. Idei kirándulásainkon igyekszünk Kazinczy-emlékhelyeket felkeresni, kapcsolatokat teremteni, gördülékenyebbé tenni a jövő évre tervezett emlékutat. Ezt tettük április végi négynapos dél-erdélyi körútunk során is, amikor nemcsak olyan településeket kerestünk fel, ahol történelmünk nevezetes eseményei történtek, vagy ahol építészeti örökségünk gyöngyszemeit láthattuk, de útba ejtettünk olyanokat is amelyeket Kazinczy Ferenc 1816-os erdélyi útja alkalmával meglátogatott.
Egyik szemünk sír, a másik nevet
Alvincen meglátogattuk a 14. században épült református templomot, amelyet 2011–2013 között a Kárpát-medencei Örökségvédelmi Program keretében, a Teleki László Alapítvány segítségével felújítottak. Eddigi kirándulásaink során is többször meglátogattuk az egyre jobban pusztuló, a kommunista rendszer idején raktárnak, juhakolnak használt, majd az 1970-es árvíz után véglegesen elhagyott istenházát, ezért töltött el most örömmel az újra használhatóvá vált több száz éves templom látványa. A közelében álló romos Bethlen várkastély viszont már nincs olyan állapotban, hogy felújítására sor kerülhetne, azt évtizedekkel ezelőtt kellett volna megtenni, de inkább hagyták elpusztulni. Pedig Bethlen Gábor fejedelem reneszánsz várkastélya méltó dísze volt a korabeli Erdély építészetének. Az utóbbi évek régészeti kutatásai derítették ki, hogy az egykori várkastély udvarának földjében rejtőznek a korábbi domonkos kolostor és a belőle Martinuzzi Fráter György által kialakított kastély falai. Ezen falak között gyilkolták meg Ferdinánd császár olasz zsoldosai 1551. december 17-én Fráter Györgyöt, a 16. századi magyar történelem egyik legellentmondásosabb alakját, akiről még ma sem tudják pontosan, hogy magyar, osztrák vagy török érdeket szolgált, vagy csak a saját érdekeit tartotta szem előtt.
Kenyérmező, Szászváros
Szászsebes és Szászváros között fekszik Kenyérmező, ahol 1479-ben Báthori István erdélyi vajda maroknyi serege a segítségére siető Kinizsi Pál csapatával közösen legyőzte a törököket. E győztes csata emlékét őrzi a Kinizsi Pálnak állított szobor Alkenyéren, amelyen sajnos csak román nyelvű felirat látható.
Szászvárosba azért tértünk be, hogy a helyi református lelkésztől – aki a tizenegynéhány főből álló tordosi gyülekezetet is pásztorolja – Tordosról és egykori lelkipásztoráról, Sipos Pálról érdeklődjünk, akit annak idején Kazinczy felkeresett. A nagy műveltségű tudós sárospataki tanári állását hagyta ott azért, hogy református prédikátor legyen szülőföldjének ebben a kis falujában. Örvendetes, hogy tudnak róla, és minden évben megemlékeznek a tudós prédikátorról. Ez a beszélgetés a csaknem 800 éves szászvárosi református templomban folyt, amelyet három bástyával és három saroktoronnyal erősített várfal vesz körül, a mellette álló evangélikus templommal együtt, amelyet az előbbi ledőlt tornyának anyagából építettek a 19. században.
Dédács, Kazinczy kedvenc helye
Dédácson – ma Piski része – gróf Gyulay Lajosné vendégeként erdélyi útja legboldogabb napjait töltötte Kazinczy. A kastélyt csak kívülről láthattuk, hiszen az Országos Erdőgazdálkodási Igazgatóság irodái vannak benne, de a körülötte lévő gyönyörű arborétum látogatható, most éppen a virágzó magnólia kápráztatott el bennünket. A kastélypark kialakítását még a Gyulayak kezdték el a 18. században telepített különleges növényfajtákkal, későbbi tulajdonosai is bővítették. A dendrológiai rezervátummá nyilvánított parkot a kommunista időkben sem tették tönkre. Több személytől is kérdezősködtünk a Kazinczy-emlékoszlop felől, míg találtunk egy hölgyet, aki tudta, miről van szó, megmutatta az emlékoszlopról készült fényképet, útbaigazított, mi pedig ennek alapján megtaláltuk. Megkoszorúztuk és csoportképet készítettünk. Az emlékoszlop felirata: Kazinczy kedvenc helye 1816.
Déva vára könnyen megközelíthetővé vált, de sajnos elveszítette varázsát. A kabinos felvonóval pillanatok alatt feljutottunk, onnan kijelölt útvonalon mehettünk tovább egy keveset, ott körülnéztünk, majd fordulhattunk is vissza. Még Dávid Ferenc celláját is csak messziről láthattuk. Remélhetőleg ha befejezik a felújítást, szabadabban járhatunk-kelhetünk az évszázados falak között, netán még Kőműves Kelemen szellemével is találkozhatunk.
Bukovinai székelyek és Vajdahunyad vára
Csernakeresztúron a tájházban a bukovinai székelyek történelmével, mindennapjaival ismerkedtünk. A 18. század második felében a túlnépesedett Székelyföldről az osztrák elnyomás és kiváltságaik, a székely szabadság csorbítása megindította a székelyek ezreit a termékeny és gyér lakosságú Moldva felé. Ám a 19. század végére itt is bekövetkezett a túlnépesedés és elkezdődött a bukovinai székelyek Magyarország különböző vidékeire való visszatelepítése, így kerültek 1910-ben Csernakeresztúrra is. Új hazájukban is megőrizték kultúrájuk archaikus vonásait, jellegzetes viseletüket. Ma már lehetőségük van a Bukovinából elszármazott és a világ különböző részein letelepedett társaikkal tartani a kapcsolatot, élnek is a lehetőséggel, évente bukovinai székely találkozókat tartanak.
Vajdahunyad vára az egész történelmi Magyarország legimpozánsabb és leginkább épen maradt gótikus várkastélya. A gyönyörű várkastély minden zegét-zugát bejártuk nagyszerű tárlatvezetőnkkel, aki magyarul mesélte el nekünk a 13. században épült vár történetét, titkait, a hozzá fűződő legendákat. Végre jó kezekbe került a vár, egyre több részt nyitnak meg a látogatók előtt, egyre több a magyar felirat és persze a látogató is.
Aki tudja, hogy a cím kötelez
A Dévától nyugatra fekvő Marosnémetiben az egykori Gyulay kastélyt látogattuk meg, ahol 1816-ban Kazinczy is vendégeskedett, mielőtt rokoni látogatásra továbbutazott volna Lugosra. A kastély örököse, gróf Horváth Tholdy Péter Ausztráliából jött haza visszaperelni jogos tulajdonát, sok viszontagság után 2007-ben sikerrel járt. Azóta folyamatosan dolgozik és amellett állandóan tanul, képezi magát, hisz nem könnyű eligazodni a műemlékvédelem és a bürokrácia útvesztőiben. Nekünk is elmesélte dióhéjban regénybe illő viszontagságait, megmutatta az egyre szépülő kastélyt és környékét, a felújított részeket, sőt még a falu újra használható állapotba került református templomát is. A gróf úr egyike azoknak, akik tudják, hogy a cím kötelez.
Soborsin a Déva–Arad főúton, a Maros jobb partján fekszik. A mai királyi kastély helyén egy 17. századból származó vadászkastély volt, amelyet egykori magyar tulajdonosai – Forray, Nádasdy, Hunyady – építettek, szépítettek az idők folyamán. A Hunyady család kihalása után, 1943-ban vásárolta meg Mihály király, de nem sokáig élvezhette, államosították. 2001-ben kapta vissza. Jelenleg nagy felújítási munkálatok folynak a kastély körül, ezért nem is látogatható. A kaput nyitva találtuk, bementünk, de hamarosan kitessékeltek, a balesetveszélyre való tekintettel.
Lippa nemcsak a töröknek átadott város
Lippáról a többség csak annyit tud, hogy ez az a város, amelyet Bethlen Gábor átadott a törököknek. Hát ennél sokkal több Lippa. A Maros völgyét ellenőrző vár-település Erdély kulcsvára volt. Első írásos említése 1315-ből való, Lipwa néven. Az 1333-as pápai tizedjegyzék szerint Arad vármegye legnagyobb városa volt. Első vegyesházi királyunk, Károly Róbert – akitől Kolozsvár 1316-ban a szabad királyi város rangot kapta – gyakran tartózkodott a város falai közt. Több királyi oklevél keletkezett itt, köztük az is, amelyben Lippa első privilégiumait kapta. Többnyire királyi, később fejedelmi birtok volt, de adományozás tárgyaként sokszor került magánkézbe is. A Szent Korona kétszer is megfordult Lippán. Először 1541-ben, amikor Buda eleste után az özvegy Izabella királyné csecsemő fiával, János Zsigmonddal és a Szent Koronával ide menekült, másodszor 1849 augusztusában az Aradról menekülő Kossuth Lajos hozta magával, innen vitték aztán tovább Orsovára, ahol az erdőben elásták, hogy ne kerüljön a magyar szabadságharcot leverő osztrákok kezébe a magyar államiság legszentebb ereklyéje. A sok viszontagságon átesett város máig megmaradt látnivalóit Czernák Ferenc Lajos helyi lakos vezetésével jártuk végig, aki nagy szeretettel mesélt városáról, bevitt a helyi múzeumba, ami igazi meglepetés volt számunkra, egy csöppnyi Versailles Lippán. Azután a polgármesteri hivatal előcsarnokában mutatta meg a ma már nem létező Lippa várának és a mára már csak fenséges romjaiban élő Solymos várának festményeit. A város legérdekesebb műemléke a 17. századból fennmaradt török bazár. Evlija Cselebi, a jeles világutazó és történész úti krónikájában csodákat regélt a muzulmán félhold árnyékában felvirágoztatott városról, melynek ez az épület volna az utolsó tanúja. Sajnos ma már szomorú látványt nyújt Lippa e nevezetessége: legalább hat gazdája hatféleképpen festette ki, hatféleképpen alakította ki a homlokzatát, hatféleképpen hagyta a magas tetőzetet tönkremenni, és felerészben a boltíveket is eltüntette az oszlopok közül. Kőhajításnyira a polgármesteri hivataltól…
Solymos várába is elkísért lippai vezetőnk. Solymos és a vele majdnem szemközt fekvő Lippa kapuként fogják közre az Alföld irányába hömpölygő Marost, mely itt szabadul ki az Erdélyi-Érchegység szorításából. Ebben a festői környezetben, a havasok Maros menti utolsó magaslatán helyezkedik el a tatárjárás után épült, mára már romos vár, amelynek még majdnem épen álló tornya, kapuja, gyönyörű ablakkeretei hirdetik egykori dicsőségét. Csodálatos a kilátás is a várból, keletre Erdély hegyei, nyugatra az Alföld végtelen horizontja.
Aradra este érkeztünk, úgyhogy esti fényben látogattuk meg a városközpont nevezetességeit, majd másnap reggel a Szabadság-szobrot és a vesztőhelyi emlékművet, majd következett utunk utolsó állomása, Világos. Itt a Bohus kastélyba látogattunk, ahol 1849. augusztusában Görgey Artúr és Frolov tábornokok a szabadságharcot lezáró fegyverletételről szóló megállapodást aláírták. A kastély egyik szobájában a magyar szabadságharc emlékeiből rendeztek kiállítást, itt látható Görgey asztala is.
Kovács D. Zsuzsa
