CÍMLAP
2019. május 28.
Szerző: Kiss Olivér
A 11 hónapos Pihe kutyus is elkísért minket idén a Jókai Mór Teljesítménytúrára: az ebet egyáltalán nem zavarta az emelkedő, a meredek ereszkedő, az eső, a sár, sőt, még a csúszós talaj sem: a Varga Boglárka – Vadászi Zsolt páros által örökbefogadott kutyus igazán elemében érezte magát az egész túrán.
Egyébként korántsem szokatlan, hogy a gazdik magukkal viszik házi kedvenceiket a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrára, amelyet immár 22. alkalommal szervezett meg múlt szombaton az EKE Kolozsvár 1891. Az évről évre „visszatérő” Titán Erdélyi Túrázók (TETú) csapata idén nagyon szép számban jelent meg a startnál: 9 óra 29 perckor körülbelül 15-en vágtunk neki az útnak, a Tordai-hasadék végén pedig meglepődve tapasztaltuk, hogy idén az EKE egy pallót helyezett el ahhoz, hogy a túrázok könnyebben átkelhessenek a Hesdát-patakon. A Kápolnás-tetőre történő meredek mászás a sár miatt nehezebben ment, mint a korábbi alkalmakkor, a tetőről megmutatkozó kilátás viszont kárpótolta az erőfeszítést.
A Kápolnás-tetőnél a tintaszínű gomolyfelhők is megjelentek. Az ortodox kolostor melletti Curmătura ellenőrző pontnál még vidám volt a társaság, a juhászkutyáktól nem tartva még egy juhnyájjal is szembementünk – s a tavalyi túrával ellentétben az Aranyos-völgyébe történő ereszkedéskor nem találkoztunk kígyóval. Itt hagyott el minket a legtöbb biciklis, s a felhők is közeledtek: Várfalvára érve már láttuk, amint a távolban villámlik. A vegetáriánusokra is gondoltak a szervezők: az ilyenkor szokásos zsíros kenyeret zakuszkásra cseréltük… A Székelykő előtt esni kezdett, így tudtuk, nehéz lesz az emelkedő, s térdünket még jobban igénybe veszi majd a Nagyárok. A gerincen levő pontbírók még ott voltak ugyan, de időt nem írtak – minden elázott volna. A Nagyároknál valósággal sokkolt a három román biciklis látványa, akinek valaki azt mondta, könnyebb a sziklák között lemenni, mint az eredeti útvonalat követve Torockószentgyörgyön át. Ígérték: többet soha nem ismétlik meg ezt a kalandot!
A Kápolnás-tetőnél a tintaszínű gomolyfelhők is megjelentek. Az ortodox kolostor melletti Curmătura ellenőrző pontnál még vidám volt a társaság, a juhászkutyáktól nem tartva még egy juhnyájjal is szembementünk – s a tavalyi túrával ellentétben az Aranyos-völgyébe történő ereszkedéskor nem találkoztunk kígyóval. Itt hagyott el minket a legtöbb biciklis, s a felhők is közeledtek: Várfalvára érve már láttuk, amint a távolban villámlik. A vegetáriánusokra is gondoltak a szervezők: az ilyenkor szokásos zsíros kenyeret zakuszkásra cseréltük… A Székelykő előtt esni kezdett, így tudtuk, nehéz lesz az emelkedő, s térdünket még jobban igénybe veszi majd a Nagyárok. A gerincen levő pontbírók még ott voltak ugyan, de időt nem írtak – minden elázott volna. A Nagyároknál valósággal sokkolt a három román biciklis látványa, akinek valaki azt mondta, könnyebb a sziklák között lemenni, mint az eredeti útvonalat követve Torockószentgyörgyön át. Ígérték: többet soha nem ismétlik meg ezt a kalandot!