hóvirágok

„A hóvirág mellett egész sereg szép mezei és erdei virágunk üdvözli márciusban a kikeletet.”
Dr. Xántus János: A természet kalendáriuma

Városunkba hirtelen berobbant a tavasz, a napsütés elfeledteti a havas, zord napokat, hosszú estéket. Ébredeznek az élőlények, millió – mostanáig gondosan „takarékra állított” – szervezet éledezik. Hol tölthették ők a mérsékelt égöv látszólagos elmúlás-időszakát, hogyan viselték a kedvezőtlen tél idejét? A növények vernalizációjával és alkalmazkodásával már foglalkoztunk, vizsgáljuk meg néhány nálunk élő állatunk aktívvá válásának előzményeit.
A téli hideget és élelemhiányt az animalia országának tagjai más-más stratégiát alkalmazva, különbözőképpen igyekeznek átvészelni. Egyesek – a vándormadarak – még ősszel úgy döntenek, hogy táplálékban gazdag, melegebb vidékekre költöznek erre a számukra kellemetlen időszakra. Bennünk is gyakran felmerül, hogy szívesen töltenénk távoli, mesés trópusokon az itteni zimankós telet (talán az egész évet) de ne feledjük, akkor nem lehetnénk szemtanúi a természet tavaszi ébredésének, és kimaradnánk az égövünkre jellemző kikelet felejthetetlen élményéből.
A legtöbb emlős tevékeny marad télen is, a nyárinál tömöttebb bundával alkalmazkodik a hideghez.
Más állatok mély álomba merülve védekeznek az alacsony hőmérsékletekkel szemben, mert így a szervezet minden veszedelem nélkül lehűlhet mélyen a megszokott hőmérsékleti határok alá. Ide tartoznak a gerinctelenek és az alacsonyabb rendű gerincesek: a halak, kétéltűek, hüllők. Ők alkotják a változó – azaz a környezetüktől függően emelkedő vagy csökkenő – testhőmérsékletű poikilotermek, hétköznapi nyelven hidegvérűek csoportját. Gyíkok és kígyók csoportosan húzódnak meg odvakban, gyökerek, fák tövében, száraz falevelek alatt. Iszapba fúródva, a jég alatt, alacsony oxigéntartalmú, alig 4°C hőmérsékletű vízben, sekély gödrökben összegömbölyödve telelnek a halak, békák,  nagy kövek alá rejtőzve a szalamandrák és gőték. Mivel is táplálkoznának ezek az állatok a nyáron eleségül szolgáló, de a hideg elől elbújt férgek, rákok, csigák, rovarok és cseppfolyós víz meg növényi nedvek hiányában? Inkább minimálisra csökkentik minden szervük működését: ritkul a légzések száma, gyengül a légvételek intenzitása, csökken az oxigénfelhasználás, lassul a szívfrekvencia és a vérkeringés üteme, valamint az anyagcsere, amely az ébrenléti állapotban jellemzőnek csupán két százalékát teszi ki. Az idegrendszer is pihen ez idő alatt, hiszen a talaj sötét üregeiben vagy fedett vackokban alig éri inger a szervezetet. A csigák beássák magukat az avarba, behúzódnak meszes házukba, a bejáratot bezárják többrétegű, levegővel szigetelt fedőlemezzel. Nem minden gerinctelen hibernál. A csoportokban, családokban élő rovarok kivételt képeznek. Külön említésre méltó a telelő méhek társas élete. Még a leghidegebb napokon sem csökken 13-14 Celsius fok alá a kaptárban uralkodó hőmérséklet. Ezt a méhek a méz elégetésének, valamint a reszketéshez hasonló, közös bemelegítő mozgásoknak köszönhetik.
A poikilotermek egész télen át tartó hibernálásuk alatt nem ébrednek fel dermedt állapotukból, nem mozognak, nem táplálkoznak, csak tartalék tápanyaguk égetésére szorítkoznak, a kialakuló súlyveszteségük mégis csekélyebb, mint lenne a valódi éhezés során. A felhalmozott nagy mennyiségű zsírszövet egyrészt energiaforrás, másrészt fontos hőszigetelő anyag a homeoterm, azaz melegvérű állatoknál is. Ezen csoport képviselői a madarak és emlősök, akik – a környezetük hőmérsékleti változásától függetlenül – állandó testhőmérsékletűek. Azonban az emlősök között is akadnak, amelyek testhőmérséklete csak nyáron állandó, télen alig néhány fokkal emelkedik fagypont fölé. Legtöbb rovarevő ide tartozik, ezek a heterotermek, pl. sünök, denevérek, és ők is hibernálnak (téli pihenőt tartanak). Védett, háborítatlan barlangokat, tornyokat, elhagyott épületeket, pincéket keresnek az őszi párzást követően a hibernálni készülő, csoportosan telelő denevérek. A rágcsálók – pl. ürgék, hörcsögök, pelék és mókusok – téli álmot alusznak. Ősszel szorgosan hordják össze száraz fűvel, avarral bélelt téli szállásukra vagy annak közelébe, esetleg több különböző helyre is az eleséget. Testhőmérsékletük csak néhány fokkal csökken – de ellentétben a hibernálókkal – többször felébrednek, ilyenkor falatoznak, ürítenek, esetleg még vackukból is előbújnak. Annyi tartalékot halmoznak fel, hogy bőven jut a teljes ébredés utáni időszakra is, amikor még nincs friss eleség, sem magvak, sem bogyók. Egy-egy ilyen ébredés, mely a test felmelegítésével jár, nagyon sok energiát emészt fel, ezért igyekeznek az aktív periódusok számát minimálisra csökkenteni, minél hosszabb időszakokat folyamatosan átaludni. A barnamedve is téli álmot alszik, nem hibernál.
Ma már tudjuk, hogy a hibernáció másképpen indul be a hideg- és a melegvérű állatokban. A hidegvérűekben a folyamat elindításához elég a napi fénytartam csökkenése, ez serkenti a melatonin nevű hormon képződését, növeli a zsírraktárak feltöltődését, és elindítja a téli álomra való felkészülést. A tobozmirigy hormonját titokzatos „harmadik szemnek” is nevezik, mennyisége csökken a szervezetben nappal, növekedik este és ősszel, álmosságot okozva. A változó testhőmérsékletűek számára elengedhetetlenül fontos, hogy mire beköszönt a hideg, már biztonságos helyen elbújva fogadják azt. A melegvérűeknél a fény és melatonin mellett fontos, hogy csökkenjen a hőmérséklet is. Tavasszal a nappalok megnyúlnak, a tobozmirigy érzékeli ezt, a madarakat vándorlásra készteti, felébreszti álmukból az állatokat, mert fokozza anyagcseréjüket. Ilyenkor levedlik téli bundájukat, és tavaszi szőrzettel cserélik fel. Az emberek hangulata is nagymértékben javul, sokkal aktívabbá válnak.

Gottwald Márta

Közzétéve