Túravezetők Testülete

A Túravezetők Testületének tagjai az EKE – Kolozsvár 1891 mindenkori aktív túravezetői. A testület az EKE alakulása, 1991 óta létezik és működik, tagjai a kolozsvári osztály túravezetői voltak.
Ezennel elhatároztuk a Testület szakosztályként való megszervezését az EKE – Kolozsvár 1891 keretében, az alapszabály szerint.
A testület vezetőjének az alakuló gyűlés résztvevői Pál Gyöngyit választották meg, 4 éves időtartamra.

Szakosztály célja

A Túravezetők Testületének fő célja az EKE – Kolozsvár 1891 legjelentősebb tevékenységét képező gyalogos, kerékpáros és buszos túrák megszervezése havi rendszerességgel. Tematikus kirándulásaink szervezése által a természetjárás, környezetvédelem és honismeret népszerűsítése is szerepel elsődleges céljaink között. Meggyőződésünk, hogy a természetjárást nem lehet elég korán elkezdeni, ezért túráink a kisgyerekes családok és a fiatalabb generáció számára is nyitottak. Küldetésünknek tartjuk, hogy tevékenységünk által közösségünk egyre több tagját közelebb hozzuk a természet szeretetéhez.

Szakosztály tevékenysége

A fentebb említett céljainknak megfelelően havonta 15-20 túrát szervezünk nemcsak Kolozsvár környékére, hanem Erdély számos ikonikus helyszínére is. A gyalogtúrák mellett kerékpáros és buszos kirándulásokat is meghirdetünk kiaknázva ezzel célcsoportjaink érdeklődési körét, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb szabadidős tevékenységet. A gyalogtúrák többsége Kolozsvár környéki túraútvonalakon vezet, lehetőséget teremtve a kincses város kirándulóhelyeinek megismerésére. Legyen szó a Bükk-erdőről, Feleki-gerincről, Gorbó-völgyről, Cérna-forrásról, István-forrásról, Páter-gerincről, Rejtett-forrásról, Mikes-tetőről, Őzek-völgyéről, Mikes-gerincről, Hordós-kútról, Árpád-csúcsról, Kis-Maguráról, Havas-bükkéről, Monostori-fenyvesről, Erzsébet-forrásról, Bácsi-torokról, Hója-gerincről, Kerekdombról, Kajántói-fenyvesről, Bácsi-erdőről, a szászfenesi Leányvárról, mind-mind olyan csodás túrahelyek, amelyeket nagyon sok kolozsvári még nem fedezett fel. Mivel közösségünkben egyre nagyobb igény mutatkozik a túrázás iránt, a túravezetői testület munkájának létjogosultsága jelentősebb, mint valaha. Ugyanakkor szakosztályunk tagjai közül sokan már időskorú túravezetők, ezért az elkövetkezendő időszakban nagy hangsúlyt kell fektetnünk a fiatalabbak bevonzására.

Túravezetők
Barabás Ibolya 0740-560742 ibolya.barabas@gmail.com
Csorba Anna  0740-407652 anna.csorba@gmail.com
Fazakas Ferenc  0752-640319 ferifazakas@gmail.com
Kiss János 0364-807639 kjani51@gmail.com
Kovács D. Zsuzsa  0747-070790 diokozsu@yahoo.com
Mezei Elemér  0724-892797 elemermezei@gmail.com 
Nagy Lajos 0729-835674 nagylali44@yahoo.ro
Pál Gyöngyi  0742-373546 gyongyi_pal@yahoo.com
Szabó János  0757-220682 nincs
Szilágyi András  0742-625130 nincs
Szima Márton 0766-703575 marton.szima@gmail.com
Szőcs Miklós  0740-061741 mykisz58@gmail.com

Fotóklub

Szakosztály célja

Szakosztályunk fő célja dokumentálni az EKE tevékenységeit és kiállításaink szervezése által népszerűsíteni egyesületünk programjait, ezzel bevonzva új tagokat. Fényképeink révén próbáljuk átadni az EKE szellemiségét a nagyközönség számára, ennek megfelelően az általunk választott témák között szerepel a természetjárás, természetvédelem, honismeret, népművészet és néphagyományok megőrzése.

Szakosztály tevékenysége

– EKE-rendezvények dokumentálása: emlék- és teljesítménytúrák, gyalogos, biciklis, autóbuszos, vonatos kirándulások
– fényképeink bemutatása a többi tag számára gyűlések alkalmával
– évente 4-5 kiállítás szervezése a város különböző kiállítótermeiben (kirándulásainkon szerzett élményeink megosztása, ezáltal reklámozva az EKE rendezvényeit és új tagokat bevonzva egyesületünkbe)
– kiállítások szervezése más településeken (Torockó, Margitta, Szatmárnémeti, Szilágycseh, Nagyvárad stb.), ezáltal szélesebb körben népszerűsítve a kolozsvári EKE-t
– egyéni fotókiállítások szervezése
– a túrázók szórakoztatására „madzagos” fotókiállítások szervezése Csucsán és kirándulások alkalmával az erdők tisztásain
– fotókiállítás szervezése az országos EKE-táborok alkalmával, megörökítve és népszerűsítve hazánk természeti szépségeit
– részvétel belföldi és külföldi, nemzetközi fotópályázatokon
– részvétel a csíkszeredai Best 100 évente megrendezett fotópályázatán, valamint a nagyváradi Euro Foto Art fotóklub különböző nemzetközi pályázatain és kiállításain
– részvétel a marosvásárhelyi EKE által rendezett EKEArt-fotóbiennálén
– részvétel a Kelemen Lajos Műemlékvédő Egyesület évente meghirdetett pályázatain (városunk még meglévő műemlékeinek megörökítése az utókor számára – díszes homlokzatok, stukkók, ablakok, régi kapuk, szobrok stb.)

Fotóklub tagok
Bozsoki Adrienn 0747-049433 makadib@yahoo.com
Fazakas Ferenc  0752-640319 ferifazakas@gmail.com
Korom Mária 0749-948067  
Lőrincz István 0747-136310 istvan.lorinczi@gmail.com
Mezei Elemér 0724-892797 elemermezei@gmail.com