2021. októberi bakancslista

Busszal utazhatunk a 130 éves EKE születésnapját ünnepelni a várfalvi EKE Várba szeptember végén, gyűjtögethetünk Sztánán, edzhetünk a jövő évi teljesítménytúrákra a Kőhegyen, buszos kirándulás lesz a Farcu-kristálybarlanghoz és a Fehérkő-sziklaszoroshoz, „7 kockás” túra, bringás palacsintatúra és Tordai-hasadéki peremtúra gyerekekkel – ez az októberi bakancslista.

Figyelem! Mindenkit megkérünk, hogy a túrákon tartsa be a közegészségügyi óvintézkedéseket, valamint a hatóságok és egészségügyi szervek utasításait! Mivel járványügyi szempontból az elkövetkezendő időszakot is a bizonytalanság fogja jellemezni, és bármikor életbe léphetnek újabb korlátozások, a változtatás vagy a túrák lemondásának jogát mindvégig fenntartjuk. Emellett minden túrára szükséges előre bejelentkezni a túravezetőknél vagy az alábbi online űrlap kitöltése által.
Megj.: Azokra a túrákra, amelyek nem jelennek meg az alábbi listán, külön űrlap kitöltése által kell bejelentkezni.

Szeptember 26. (vasárnap):

  • Egynapos autóbuszos kirándulás az EKE megalakulásának 130. évfordulója alkalmából szervezett turistatalálkozóra a várfalvi EKE Várba. Bejelentkezni a kolozsvári EKE ügyfélszolgálati irodájában lehetséges, vagy az alábbi linken.

Október 2. (szombat):

  • Gyalogtúra: Feleki TV relé – Nagy Csolt – Györgyfalva (22 km). Találkozás 8.35 órakor a 20-as autóbusz román opera melletti megállójában. Szervező: Fazakas Ferenc.
  • Gyalogtúra: Csonkatelep, Nádasszentmihály, Sárdi-tető, Évszázados tölgyfák, Türe, Magyargorbó (29 km, 600 m szintkülönbség, menetidő 9 óra). Indulás 7.30-kor távolsági autóbusszal a kisállomástól, visszautazás vonattal. Bejelentkezés kötelező! Szervező: Kiss János.

Október 3. (vasárnap):

  • Gyűjtögető túra Sztánán (12 km). Találkozás 7.30 órakor a vonatállomáson (CFR vonat 7.45 órakor indul). Szervező: Csorba Anna.

Október 6. (szerda):

  • Hagyományos séta a Páter-gerincen (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.

Október 9. (szombat):

  • Gyalogtúra: Őzek-völgye (14 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Barabás Ibolya.

Október 10. (vasárnap):

  • Farcu-kristálybarlang, Fehérkő-sziklaszoros. Indulás 7 órakor a Fliptől. Szervező: Kovács D. Zsuzsa.
  • Gyerekbarát gyalogtúra a Tordai-hasadékba (peremtúra, 5 km, szintkülönbség +/–300 m). Találkozás reggel 9-kor a tordai úti OMV-benzinkútnál. Túravezető: Veres Ágnes. Bejelentkezni az alábbi linken lehetséges.

Október 13. (szerda):

  • Hagyományos séta az István-forráshoz (9 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.

Október 16. (szombat):

  • Kőhegy-körtúra (Dulului – Hármas-kőszikla – Tomordok). Utazás kiskocsikkal. Túravezető: Szőke Enikő. Szükséges az előzetes bejelentkezés az alábbi online űrlap kitöltése által.
  • Gyalogtúra: Sárosbükk – Árpád-csúcs – Dumbrava gerinc (17 km). Találkozás 8.45 órakor az M16-os autóbusz román opera melletti megállójában. Szervező: Pál Gyöngyi.
  • Cérna-forrás – „7 kockás” túra tányérral (10 km). Bejelentkezés kötelező! Szervező: Kiss János.

Október 20. (szerda):

  • Hagyományos séta az Cérna-forráshoz (8 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.

Október 23. (szombat):

Október 24. (vasárnap):

Október 27. (szerda):

  • Hagyományos séta a Rejtett-forráshoz (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.

Túravezetők, szervezők elérhetősége