2020. novemberi bakancslista

Bükk-tetőtől a Bocsor-hegyig gombászhatunk, Vári László emlékére a Vlegyászára túrázhatunk novemberben. A túratervek a közegészségügyi helyzettel kapcsolatos rendelkezések függvényében változhatnak.

Figyelem! Amennyiben szeretnétek részt venni eseményeinken, kérünk, jelentkezzetek előzetesen az alábbi online űrlap kitöltésével vagy telefonon! Továbbá megkérünk benneteket, hogy a túrákon tartsátok be a közegészségügyi óvintézkedéseket, valamint a hatóságok és egészségügyi szervek utasításait! Mivel járványügyi szempontból a következő időszakban bármikor újabb korlátozások léphetnek életbe, a változtatás jogát vagy a túrák lemondásának lehetőségét végig fenntartjuk.

November 4. (szerda):

  • Hagyományos séta a Páter-gerincen (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.

November 7. (szombat):

  • Borháncs-telep – Feleki tévérelé – Majláth-kút – Szent János-kút (20 km). Találkozás 8.15 órakor a 20-as autóbusz román opera melletti megállójában (az autóbusz 8.35 órakor indul). Szervező: Fazakas Ferenc.
  • A Bükk-tetőtől a Bocsor-hegyig gombászunk (10 km, 250 m szintkülönbség). Találkozás 10 órakor az M21-es Bucium utcai megállójában. Csatlakozni lehet Szászfenesen a végállomáson 10.30 órakor. Visszatérés Magyarlónáról az M23-as busszal 15.25 órakor. Szervező: Kiss János.

November 9–11. (hétfő–szerda):

  • Vári László-emléktúra a Vlegyászára. Szervező: Szilágyi András. Bejelentkezni telefonon.

November 11. (szerda):

  • Hagyományos séta az István-forráshoz (9 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.

November 14. (szombat):

  • Kajántói fenyveserdő – Nádaskóród – Kisbácsi erdő (25 km, 600 m szintkülönbség). Találkozás 9 órakor a vasútállomás előtt. Szervező: Kiss János.
  • Gerinctúra a Nagy-hegyen. A túra hossza 18 km, nem igényel különösebb fizikai kondíciót. Utazás mikrobusszal, indulás reggel 7-kor a volt FLIP üzlet (buszmegálló, Mihai Viteazul (volt Széchenyi) tér 9A szám) elől. A buszban a helyek száma korlátozott, ezért szükséges az előzetes bejelentkezés. Bővebb információ az eseménynél. Szervező: Szima Márton.

November 15. (vasárnap):

  • Bácsi-torok, Hója-gerinc (12 km). Találkozás 9.45 órakor a 31-es autóbusz Széchenyi téri megállójában. Érdeklődni telefonon. Szervező: Pál Gyöngyi.

November 18. (szerda):

  • Hagyományos séta a Cérna-forráshoz (8 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.

November 21. (szombat):

  • Gorbó-gerinc – EKE-forrás (20 km). Találkozás 9 órakor a monostori végállomáson (trolibuszok állomása). Szervező: Csorba Anna.

November 22. (vasárnap):

November 25. (szerda):

  • Hagyományos séta a Rejtett-forráshoz (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.

November 28. (szombat):

  • A Sárosbükk négy emeletétől a Gorbó-csúcsig (20 km, 250 m szintkülönbség). Találkozás 8.45 órakor a román opera melletti M16-os megállóban. Szervező: Kiss János.

Túravezetők, szervezők elérhetősége