történeti erdély borító
Időpont
Szervező
EKE – Kolozsvár 1891

Szeretettel várunk minden természetjáró érdeklődőt Székely Árpád A történeti Erdély című könyvének rendhagyó, vetített képes bemutatójára szeptember 29-én, kedden, 19:30 órától a Farkas utcai református templomba. A járványügyi előírások betartása miatt a résztvevők száma korlátozott lesz (50 fő) és előzetes regisztrációhoz kötött. Bejelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehetséges, vagy telefonon, a 0771-535848-as számon.

Kedvhozóként, íme, egy kis ízelítő a könyvről!

„A történeti Erdély című természetjáró kalauz több mint 30 természetföldrajzi kistáj (hegység, dombság, medence) közel 60 természeti értékét és túraútvonalát mutatja be fotókkal, átfutó képekkel, térképekkel és 3D-domborzatmodellekkel kiegészítve, mindezt az erdélyi növényritkaságok képes összeállítása és múltidéző források sokasága egészíti ki. A kötettel együtt egy részletes térkép is megjelenik, amelyen – egyebek mellett – a történeti Erdély korabeli határai tanulmányozhatóak. Az előadás vezérfonalát a Keleti- és a Déli-Kárpátokban, az Erdélyi-szigethegységben és az Erdélyi-medence dombvidékén készített fotókból válogatott vetítés képezi, amelynek segítségével átfogó képet kaphatunk az erdélyiséget sugárzó természeti kincsekből, tájszépségekből és virágpompából, azaz az Áprily által a tetőn mondott titokzatos szóból, Erdélyből..."

Image