CÍMLAP
Fagyos időben gyülekeztünk november 24-én reggel 8 előtt pár perccel a Széchenyi téren, hogy útnak induljunk Havasrekettye felé. Kolozsvárt elhagyva csupán vékony hóréteg fedte a domboldalakat, viszont a gyerővásárhelyi hágón áthajtva egyre fehérebbé vált a táj.
A kalotai főútról letérve rádöbbentünk, hogy a helyi „erőket” ismét váratlanul érte a havazás, így sofőrünk óvatosan vette a kanyarokat. Szkrindet elhagyva különös jelenségnek lehettünk szemtanúi: egy bátor túrázó elektromos rollerrel száguldozott a csúszós úton, hátizsákjára túrabotok voltak felerősítve, így arra gyanakodtunk, hogy ő is túrázni készül. Havasrekettyére érve a sofőr aggodalmaskodni kezdett a nagy hó miatt, s bár elindultunk a keskeny úton a vízesés felé, gyorsan úgy döntött, hogy inkább nem kockáztatja a busz épségét, inkább visszatolat. Közben az elszánt rolleres túrázó is megérkezett a faluba, akiről kiderült, hogy velünk fog túrázni, viszont mivel már nem volt hely a kisbuszban, ezt a megoldást választotta alternatívaként (az autóját Szkrinden hagyta a túra végpontjánál).
Mivel az eredeti terv szerint a Stanciu-tisztásig kellett volna utaznunk busszal, s csak onnan indult volna a 12 km-es túra, túravezetőnk, Szima Márton úgy döntött, hogy megváltoztatja a túra útvonalát, hiszen a faluból legalább egy órányi hátránnyal indultunk. Nem is bántuk a spontán döntést, hiszen a keskeny, havas aszfaltúton alig néhány autó haladt el mellettünk, a téli táj szépsége pedig teljesen magával ragadt. Igazi csodavilágba csöppentünk, s nem győztünk betelni a látottakkal, hiszen egyikünk sem számított ilyen pazar téli időre. A fák ágain vastag hóréteg telepedett meg, puha fehér takaróba öltöztetve a tájat, a talpunk alatt pedig ropogott a friss hó. A vízeséshez közeledve sziklaóriások magasodtak fölénk, miközben egyensúlyozni próbáltunk az egyre mélyülő hóban, majd a kis filagóriához érve rövid szünetet tartottunk és elfogyasztottuk reggelinket.
A vízesés látványa minden évszakban elbűvölő, de talán ilyenkor, télen a legkülönlegesebb, így csodálattal merült el tekintetünk az alázúduló habokban. Ezután következett a túra legjava, hiszen a vízesésig csak könnyed vasárnapi sétában volt részünk, innen viszont nemcsak a hóréteg vált mélyebbé, hanem a fokozatos emelkedést is megkezdtük. Utunk a vízesés fölött kígyózott, majd hamarosan rálátásunk nyílt a Sasbérc-kilátó robusztus sziklatömbjére, amely minden tekintetet magára vonzott. A hegyimentők menedékháza mellett elhaladva nemsokára feltértünk jobbra egy keskeny ösvényen, ahol Narnia csodás világába betoppanó főhősöknek érezhettük magunkat. Hótól roskadozó ágak között bujkálva próbáltunk utat törni magunknak, néhol pedig kidőlt fák is nehezítették a haladást, hamarosan viszont kiértünk egy szélesebb erdei ösvényre. A fölénk magasodó fenyők télbe öltözött óriások látszatát keltették, akik néha enyhe mozdulattal ránk szórták a fehér csodát.
A Sasbércre felvezető meredek ösvény a vártnál csúszósabb volt, így mindenkinél előkerültek a túrabotok, a ránk váró csodás panorámáért viszont megérte a fáradság. A sziklaperemhez közelítve láthattuk a Havasrekettyei-vízesés miniatűrjét, közben pedig magunkba szívhattuk a hóval fedett táj szentségét, amelyet az ég kékje és a nap fényes sugarai még különlegesebbé varázsoltak.
Miután kigyönyörködtük magunkat és az uzsonnánkat is elfogyasztottuk, visszaereszkedtünk a nyeregbe, majd a piros pötty jelzésen haladtunk tovább, amíg el nem értük azt az elágazást, ahol az eredeti terv szerint fel kellett volna térnünk a kék pöttyön. Mivel lassan már két óra késésben voltunk és a csapat néhány tagjának vészesen csökkent az energiaszintje, túravezetőnk úgy döntött, hogy lerövidítjük az útvonalat és a gerincen haladva visszaereszkedünk Havasrekettyére. Az ambiciózus, öttagú csapat viszont ragaszkodott az eredeti tervhez, így szétváltunk és ők elindultak a kék pötty jelzésen. Mi újabb ebédszünetet iktattunk be, közben pedig a nap meleg sugaraiban fürdőztünk, de voltak, akik hóembert is építettek. Tovább indulva folyamatos ereszkedés várt ránk, sokan viszont most jártunk először ezen az útvonalon, így meglepetést jelentett minden lépés a 4 km-es távon, a völgyben fekvő Havasrekettye idilli látványa pedig csak fokozta hangulatunkat. Menetelés közben néhányan kellemes beszélgetésbe elegyedtünk társainkkal, így szinte észrevétlenül tettük meg a hátralevő utat. Visszaindulva a kincses városba, még gyönyörködhettünk a hófödte dombokban, miközben lelki szemeink előtt újrajátszottuk az átélt felejthetetlen pillanatokat, az égiek pedig bíbor naplementével koronázták meg különleges élményeinket.
Kismihály Boglárka
