Ma a Nagy-oldal felső részébe, a Róka-domb homokbányájához látogatunk. Megközelíthető a Hajnal negyed felől, az Eugen Ionesco utca folytatásában, a Tordai úton és a bükki letérőn át, vagy a Papok völgyén felfelé. A Bükkön át Szelicsére vezető aszfaltút alatt, markánsan kirajzolódó hegylábon találunk rá. Autóút is vezet oda keletről. A homokbányát ma csak alkalomszerűen fejtik.
Kolozsvárhoz legközelebb itt találkozhatunk a Nádaskóródi Homok Formáció izgalmas kövületeivel. Azonfelül itt szabadabban gyűjthetünk kövületeket, mert a nádaskóródi típusfeltárás természetvédelmi terület. A nádaskóródi őslény-lelőhelyet már a XVIII. században ismerte a tudomány, Johann Ehrenreich Fichtelnek köszönhetően, aki a kelet- és közép-európai térség máig leggazdagabbnak ismert koramiocén-kori kövületlelőhelyét ismertette, melyet a később Nádaskóródi Homok Formációnak keresztelt litosztratigráfiai egységben talált meg. Ez a formáció nagyenergiájú tengeri közegben, nem túl nagy mélységben, vagyis epikontinentális környezetben, egy tengerfenék-lejtőn rakódott le, nagyjából egy időben a mélyebb vízi, nyugalmasabb közegben lerakódó Kettősmezei Agyag Formációval. A korábbi idők földtani felfogásában a két litosztratigráfiai egységet egymás fölé helyezték, de mióta a formációk időhatár kérdése világossá vált, azt is tisztázni lehetett, hogy elsősorban nem időben, hanem a képződési körülményben van különbség a két formáció között. A róka-dombi feltárásban is látható a Kettősmezei Agyag Formáció, ami itt a Nádaskóródi Homok Formáció fedőjében, törési felületek közt beszakadva, a homokbánya belső részén azonosítható. Itt az is kitűnően látszik, hogy a két formáció összefogazódik, vagyis jellegzetes rétegeik váltják egymást.
A Nádaskóródi Homok Formációnak minket érdeklő kiválósága, hogy ebben a nagyenergiájú közegben, ahol az egymást követő zagyárak közt lencseszerűen, a sekélyvízi parti zónából áthalmozott helyzetben, de nagyon jó megőrzési formában, a Paratethys-tenger kora-miocén külsővázas élővilágának kövületei találhatók. A kövületgazdag lencsék nem túl gyakoriak, de kis figyelemmel biztos találunk. Sajnos itt is, akárcsak az eocén kövületek esetében – amint azt a Plecska-völgyben tett első kirándulásunk alkalmával megírtam (lásd az Erdély április 30-i számában, a 9. oldalon) – a rétegek a diagenézis (kőzetté alakulás) során, az aragonit kompenzációs szintje alá kerültek, így az aragonitos vázak kioldódtak, csak nyomokban felismerhetők. Az itteni homokkőnek az állaga laza, így nagyon nehéz a megőrzött belső és külső lenyomatok begyűjtése, megőrzése. Száraz időben használhatunk befújható hajlakkot konzerválásukhoz. A kagylók egy részének a megőrződése szerencsésebb. Akár a Plecska-völgy esetében, itt is a kalcitos vázúak azok, amelyek jó állapotban fennmaradtak.
Wanek Ferenc
