Az idei ősz szép hosszú volt, több kiránduláson is megcsodálhattuk az erdők őszi színpompáját, még november közepén is meleg, enyhe volt az idő. Ki akartunk használni minden percet, hiszen bármelyik nap beköszönthet a zord, hideg tél. A Vársonkolyosi-szoros egyik kedvelt kirándulóhelyünk, ide szerveztünk vonatos kirándulást november 15-én.
A Sebes-Körös szurdokvölgye Sebesvár és Rév helységek között húzódik, de természetvédelmi területnek csak egy 3 km-nyi részt nyilvánítottak 1955-től. A rezervátum leglátványosabb természeti értékei: a helyenként vadvízként hömpölygő Körös, a magas, hófehér mészkőfalak és a lépten-nyomon előbukkanó barlangok, a területen közel 70 barlang található.
A tervezett útvonal nem hosszú, 10 km, de látványos és kényelmesen bejárható a vonat érkezése és visszaindulása közötti idő alatt. Hosszabbra nem is tervezhettük, mert délután 5 óra után novemberben már sötét van. Szombat reggel 7.45-kor indultunk a kolozsvári vonatállomásról, huszonhaton gyűltünk össze erre a kirándulásra. Az előrejelzések szerint felhős időre számíthattunk, enyhe esővel délutánra. Egyelőre a vonat ablakából csodáltuk a kék eget és a reggeli napsütést, nagyon bizakodtunk, hogy így marad egész nap, de nem egészen így történt. Bánffyhunyad körül már felhők gyülekeztek, Csucsán már egész jól esett az eső. Közben közeledtünk utunk céljához és 10.18-kor megérkeztünk a körösbánlakai (Bălnaca) megállóba.
Szemerkélő esőben szálltunk le a vonatról. Előszedtük az esőköpenyeket és elindultunk a falu házai közt a Mezőtelegd felé vezető úton. Nemsokára letértünk balra egy útra, majd jobbra felkapaszkodtunk egy ösvényen a dombtetőn levő fenyők irányába. Mögöttünk a Sebes-Körös völgye és a falu szétszórt házai. Füves emelkedőn haladtunk tovább, bal felől a fenyves, jobbra a házak és a templomtorony, a bozótos dombtetőn fenyők, fehér törzsű fiatal nyírfák, szúrós vadrózsaágak és szederindák fonódtak egymásba, meg-megakadtunk a tüskés ágakban. Elhaladtunk egy kis tó mellett, és egy járhatóbb ösvényt követve kijutottunk egy füves domboldalra. November közepe ugyan, de a nyírfák élénksárga és barnás színben játszó levelei még nem hullottak le, kivirítottak a fenyők örökzöld tűlevelei között. A Simon-dombon (465 m) voltunk, amelyet a Körösbánlakát Vársonkolyossal összekötő vasútvonal alagútja vág át, a Sebes-Körös pedig hatalmas kanyart leírva megkerül, miközben egy sziklákkal szegélyezett szorost alkot. Ez a Vársonkolyosi szoros. Pár percre megálltunk megcsodálni a tájat. Az eső közben elállt, a szürke felhők mögött kivehető volt halványan a nap kerek korongja. Nyugatra tőlünk Vársonkolyos látszott lent a völgyben, mögötte távolabb a Révi-szoros. Szemben velünk erdő szegélyezte hegygerinc fokozatosan lejt a folyókanyar görbülete felé, ezen a gerincen folytatjuk utunkat. A Körösön túl a Királyerdő hegység erdővel borította oldalai, keletre tőlünk Csucsa, Körösfeketetó és Barátka.
Elindultunk lefelé, követve a gerinc vonalát, átmentünk a Bánlakáról jövő szekérúton, majd fűvel benőtt ösvényen haladtunk tovább, míg elértünk egy kilátó pontig. Itt épp az alagút feletti sziklákon álltunk, alattunk Vársonkolyos. Aztán továbbmentünk a gerincen a következő kilátóig. Itt, a fenyőerdő szélén, egy sziklafal tetejéről csodálatos kilátás nyílt a Sebes-Körös völgyére, a lengőhidakra, a szoros sziklafalaira, a Méhsed-völgyére (Mişid). A meredeken kiálló, magányos sziklaszirt az egész szurdokra kiváló kilátóhelyként szolgál, ha a szorost a hegygerincen haladó úton járjuk be.
A nap is előbújt a felhők közül és a visszatükröződő fénysugarakból csodálatos szivárvánnyal koszorúzta meg az égboltot. Ahogy Arany János írja: „Egy sugár a nap szeméből/ Büszke diadal mosoly,/ Mely a sírva futó felhőn megtörik, de nincs sehol”. A festőien szép táj és a különleges jelenség felejthetetlen élmény volt mindenkinek, megpróbáltuk lencsevégre kapni ezt a nem mindennapi képet. Miután kibámészkodtuk magunkat, továbbindultunk. Az ösvény most már meredekebben ereszkedett lefelé, figyelmesen léptünk, nehogy elcsússzunk a köveken, elhaladtunk egy víznyelő mellett, majd jobbra még egy meredekebb ereszkedő következett, és a Körös partjára értünk, szemben a Nagy Magyar-barlanggal (Peştera Unguru Mare). A parton kis faházikók, kempingező hely, asztalok, padok, a Zenobia menedékház, ahonnan lengőhídon lehet a barlanghoz jutni. A barlang előzetes bejelentkezés nélkül is bármikor megtekinthető, látogatása viszont csak a barlanggal szemközti házikókban megtalálható vezetővel lehetséges. Körbejárása fél órát vesz igénybe. Nagyobb csoport összegyűlését nem kell megvárni, már néhány fős társaságot is szívesen körbevezetnek.
Ebédszünetet tartunk, mert már déli egy óra, majd a barlangot szerettük volna megtekinteni. Nem találjuk a vezetőt, de nemsokára előkerült, a csoport egy részével el is indultunk megnézni a barlangot. Kísérőnk, egy kedves fiatal hölgy türelmesen magyarázott végig a barlangon. Megtudtuk, hogy a Nagy Magyar-barlang a bihari karsztvidék egyik legnagyobb bejárati nyílással rendelkező barlangja (magassága 27, szélessége 42 méter), hossza 250 méter, falait fehér mészkő alkotja. A hely már az őskorban is lakott volt, ezt bizonyítják az itt talált kőedények, szerszámok, varrótűk és az egykori tűzrakások maradványai. A hamu 15 cm vastag és legalább kétezer éves. A barlangban barlangi medve-, róka-, farkas-, denevércsontokat is találtak. A denevérek különösen hasznos állatok, mert sötétedéskor és éjszaka vadásznak, így olyan rovarokat falnak fel, amelyeket más rovarevők nem képesek elcsípni. A barlangban denevérkolónia található, ebben az időszakban fejjel lefelé csüngve már téli álmukat alusszák, mert a benti hőmérséklet 8 C fok télen is. A denevérek a téli, táplálékszegény időszakot hibernálva vészelik át, azaz védett helyre húzódnak, ahol anyagcseréjük jelentős mértékű csökkentésével téli álmot alszanak, amely a tél folyamán többször is megszakadhat és ilyenkor helyváltoztatás is történhet. A téli álom időszaka a legtöbb faj esetében októbertől áprilisig tart. A villanyvilágítás halvány, ezért jól fogott a néhány elemlámpa, amit magunkkal hoztunk. Kifelé jövet kísérőnk egy tiszta, iható vizű forrást mutatott, melynek vize vörösre színeződik az alján levő homoktól, ha felzavarják.
A többiek a Méhsed (Mişid) völgy elejét tekintették meg, az egykori kisvasút felszámolása után a völgy visszakapta vadságát és régi varázsát. A Körös partján már az úton haladunk tovább Vársonkolyosra, útba ejtve a Szelek-barlangjának (Peştera Vîntului) lezárt bejáratát. A Vársonkolyos környékén található nagyszámú barlang közül a legismertebb a Közép-Európa egyik leghosszabbja, a Szelek-barlangja. Járatainak hossza eléri az 50 kilométert. 1957-ben a kolozsvári barlangász, Bagaméri Béla fedezte fel, a vidék a természetjárók mellett a barlangászok egyik fő célpontja lett. A Körös-szoros feletti sziklán ifj. Zichy Ödön építtette azt a vadászkastélyt, amelynek romjaira komfortos menedékház épült, udvarán kis faházakkal (Castelul Şuncuiuş).
Innen már a falu házai közt vezet az út Vársonkolyos központjába, közben számtalan elhagyott, romos emlékét láthatjuk az egykor szebb napokat látott iparnak. Az állomásra értünk, nemsokára jött a vonatunk és indultunk haza Kolozsvárra. Reméljük, ez a kirándulás kellemes befejezése az idei szép ősznek, és sokszor visszatérünk még ezekre a csodálatos helyekre.
Pál Gyöngyi
