CÍMLAP
Az enyhe tél és hosszú tavasz után megérkezett a forró nyár is. A Medárd nem hozott 40 napos esőt, de a június nem telt el néhány nagyobb felhőszakadás, dörgés, villámlás nélkül, helyenként jégesővel és a vihartól kidőlt fákkal. Kolozsváron is utcákat öntött el a víz, gondot okozva a közlekedésben. A légköri instabilitásra vonatkozó elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, a felerősödő légmozgások miatt a széllökések sebessége elérhette az 50-70 km/órát, villámlás, égzengés, záporeső volt várható, helyenként jégesővel, még egy bevásárlóközpont teteje is beszakadt az erős esőtől. Július kezdetével beállt a forróság és a szokottnál hosszabb ideig tartó kánikula. A hőmérséklet elérte a 40 Celsius-fokot is nappal (volt ahol többet is), de éjjel sem ment le 22 °C alá.
PÁL GYÖNGYI
A Páter-forrás völgyében jártunk
Mivel az elmúlt hónapokban szóba került a Páter-forrás, Csorba Anna EKE–társunkkal június 22-én elindultunk, hogy megkeressük a régi túrákról maradt emlékek alapján a forrást. A Páter-forrás az Árpád-csúcs (833 m) alól eredő Mikes-patak jobb oldali ágának völgyében található, a helyiek által Flămândaként ismert forrást Páter-forrásnak nevezték el a régi EKE-sek, egykori elnökükről, Páter Béláról (1860–1938) kapta a nevét. Emlékezetes maradt az a kirándulás, amikor 2010-ben az EKE-Kolozsvár 1891 tagjai Páter Béla egyetemi tanár, erdélyi magyar botanikus, gyógynövénykutató (ő hozta létre a világ legelső gyógynövénykutató állomását), híres kiránduló születésének 150. évfordulója alkalmával megemlékeztünk róla a forrásnál. Mivel az út elég hosszú (ezért is maradtak el ezek a túrák), reggel 8 órakor indultunk a Monostor lakónegyedből a Diós-nyereg és a Bükki telep felé, a piros sávjelzésen, a Sáros-bükkön keresztül jutottunk fel a Mikesi házakhoz. Elhagytuk a rádióamatőrök házát (vagy rádiósházat, ahogy nevezni szoktuk), és az Árpád-csúcs felé vezető gerincúton haladtunk tovább.
Kellemes volt az idő, nem volt túl meleg, de esőt jeleztek erre a napra. Közben be is felhősödött az ég. Szürke felhők gyülekeztek északon, délnyugatról pedig, a legelő felett, egy másik fekete felhő érkezett felénk fenyegetően. Néztük, ezek pont felettünk fognak összecsapni. Ekkor, mintha csapot nyitottak volna meg felettünk, ömleni kezdett az eső, közben menydörgött és nagyokat villámlott. Magunkra húztuk az esőköpenyeket és a bokrok lombjai alatt, az erdő szélén kerestünk menedéket, közel ahhoz a helyhez, ahol a kék jelzés letér a Majláth-kút felé. Az eső egy órán át szakadt, majd csendesedni kezdett, megállt a villámlás is, elhallgatott a menydörgés. Lassan szertefoszlottak a fellegek.
Elindultunk az Árpád-csúcs alatt haladó úton. Délnyugatra a Mikes-patak völgyébe próbáltunk beereszkedni. Régen a nyírfák között egy meredek völgyön ereszkedtünk le, eljutottunk egy útig (ez régen nem volt itt, talán levezet a völgybe, gondoltuk), de az eső áztatta homokos talajba belesüppedt a lábunk. Megpróbáltuk megkeresni a régi lejárót, látszottak valami régi nyomok, de mindent benőtt az elvadult növényzet, és a lezúdult esőtől minden vizes volt. Leértünk lassan a völgybe a meredek oldalon, átgázolva a sűrű növényzeten, de a tisztáson, ahol régen jártunk, már évek óta nem legeltettek állatokat, térden felül ért a fű. Közben a felhők szétoszlottak, ismét kissütött a nap. Míg elővettük útravalónkat, ruháink megszáradtak a napon, kivéve a cipőket, amelyekben locsogott a víz. Szép volt valamikor ez a völgy, le volt kaszálva a fű, a patak kacskaringózott a völgyben, le lehetett menni egészen a Mikesi-tóig. Most a patak sem látszott, csak a partját szegélyező bokrok jelezték, hogy ott van, de a bokrok is megnőttek az eltelt évek alatt. A patak jobb partján volt az itató az állatoknak, az erdő fái között a forrás szintén a jobb parton. Most nem voltak utak, ösvények, talán senki nem járt erre évek óta. Az esőtől vizes, térden felül érő fűben lehetetlen volt átnézni a tisztást és környékét, az oldalakról lefolyt esővíztől sok helyen bokáig ért a víz a füves részeken. Elindultunk lefelé a völgyön. A patak a Mikesi-tóba ömlik, akárcsak a Hosszú-patak (Varaticelor), táplálva a Mikesi tavat. A völgy elég hosszú, nem volt értelme lefelé menni a térdig érő vizes fűben, kimásztunk baloldalt az erdő fái között és ráálltunk egy szekérútra, amely a két patak közötti gerincen kivezetett az Árpád-csúcs felé haladó útra.
De nem adjuk fel a keresést, érdemes lenne száraz időben találni egy járhatóbb utat és alaposabban átnézni ezt az elrejtett részét a Bükk-erdőnek, amelyet Páter Béla járt és szeretett.
A Csiga-dombon nyári kánikulában
Június 29-én a szászfenesi Csiga-dombra kirándultunk. A Bácsi-torok – szászfenesi Csiga-domb útvonalon szervezett kirándulás kisebb-nagyobb változtatásokkal többször is szerepel a túratervünkben, az útvonalat variálhatjuk, így nem válik unalmassá, általában 14–16 km között változik a túra hossza a kiválasztott útvonal függvényében. Mehetünk a Bérc-tető felé, onnan belátunk Kisbács házaira, ha szerencsénk van, a legelőn gombát is találunk. A Hosszú-patak mellett érintjük a Kolping-forrást, a régi bányák alatt haladó ösvényen kijutunk a kis tóhoz, majd az erdőben haladó úton kijutunk a szucsági legelőre. Onnan a magasfeszültségű villanyoszlopok irányába elérjük a Muzsda-erdőt, amelyet akár alulról, akár felülről megkerülve, de akár át is vághatunk rajta, kijutunk a gerincre, amelynek szép kilátópontja a Csiga-domb 615 m-es csúcsa. Innen akár a Bátori-hegyre (635 m) mehetünk, vagy Szucságra, vagy beereszkedhetünk a szászfenesi tóhoz, Szászfenesről a metropolitán autóbuszokkal könnyen hazaérhetünk. Ezen a kiránduláson a Bácsi-toroktól a Csiga-dombig mentünk tiszta időben, szép kilátásunk nyílt a Gyalui-havasok felé. Visszafelé a Hója-erdő gerincén jöttünk, érintve a Kerek-tisztást, majd a Kányafő úton ereszkedtünk le a Donát negyedbe. A Hója-gerincen és a Kányafő úton már a déli órákban kevés volt az árnyék és nagy volt a meleg.
Honismereti túra Marosvásárhelyre
Július 6-án autóbuszos honismereti túrán vettünk részt, amelyet Kovács Zsuzsa, az EKE Kolozsvár–1891 elnöke szervezett. Reggel 7 órakor indultunk a volt Flip üzlet elől, Torda felé haladtunk a Felek-tetőn keresztül vezető úton, Tordatúrhoz közeledve láttuk a nagy építkezést, ahol a gyorsforgalmi út készül. A kivitelező szerint a munkálatoknak már a 45%-a elkészült. Remélhetőleg így Kolozsvárról is könnyebb lesz a bekapcsolódás az autópályára. Tiszta volt az idő, a nyugati látóhatár szélén szépen kirajzolódtak a Székelykő, Ordaskő, Vidalykő körvonalai. Reméljük, hogy az utak modernizálása nem érinti kiránduló útjainkat a Tordai-hasadék, a Túri-hasadék és a Szent László-forrás felé.
Tordát elhagyva, az autópályán haladtunk tovább Marosvásárhelyig. A kirándulás során először a marosvásárhelyi várat látogattuk meg, amely a belvárosban található. Erdély és Székelyföld egyik legnagyobb vára megközelítőleg 4,5 hektáron fekszik, és 7 bástyával rendelkezik (Kap bástya, Szabók bástyája, Mészárosok bástyája, Kádárok bástyája, Szűcsök bástyája egybeépülve a lépcsőtorony Lakatosok bástyájával, Vargák bástyája és Kisbástya). A vár udvarának délnyugati részén a református vártemplom, a délkeleti részen a várparancsnoki épület fekszik. Elsőként a várban a Maros Megyei Múzeum Történeti Osztályát kerestük fel, ahol Az erdélyi református kollégiumok 400 éve című kiállítást néztük meg, amelyet a Haáz Rezső Múzeummal (Székelyudvarhely) és az Erdélyi Református Múzeummal (Kolozsvár) közösen szerveztek. Az erdélyi református oktatás legfelsőbb szintjét a 17–19. században egymás után megalakuló kollégiumok jelentették. A felsőoktatás létrejöttének első lépéseit Bethlen Gábor fejedelem tette meg, amikor 1622-ben az országgyűlés elé vitte a kollégium alapítás kérdését. Utána a Maros Megyei Múzeum nemrégiben felújított Természettudományi Osztályának új időszaki kiállítását, Az utolsó dinoszauruszok Erdélyben címűt néztük meg. A kiállítás négy életnagyságú rekonstrukciót mutat be a Kréta kor végén Erdélyben élt hüllőkről.
A múzeumok után a Somostetőn kialakított állatkertbe mentünk, amely sokak szerint Románia legnagyobb és legszebb állatkertje. Az állatkert létesítésének gondolata már a második világháború után, 1948-ban felmerült, amikor Grosszman Brunó marosvásárhelyi vadász és állatbarát tárgyalásokba kezdett bukaresti vadász- és természetbarát körökkel egy megyeszékhelyi állatkert létesítésének céljából. A helyszín azért esett a Somostetőre, mert a környék mindig is a marosvásárhelyiek kedvenc kirándulóhelye volt. Az őshonos gyertyán- és bükkfákból álló, körülbelül 500 hektár területű erdő ideális környezetet biztosított az állatkert számára. Manapság mintegy 750 állat él itt, több mint 150 helyi és egzotikus fajt képviselve. Amellett, hogy ez az ország legnagyobb területen fekvő állatkertje, ez az egyetlen, amelynek elefántja, zsiráfja és gibbonja is van. Az állatkert a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően minden évben újdonsággal is szolgál a látogatóknak. Kellemes, látványos kirándulás volt, amelyről sok új élménnyel tértünk haza.
