Kazinczy 200 éves erdélyi nyomdokain

Kazinczy Ferenc (1759–1831) író, műfordító, a nyelvújítás mozgalmának legjelentősebb alakja, évtizedeken át széphalmi birtokáról szervezte a magyar irodalmi életet. A köznemesi famíliából származó irodalmár anyanyelvünk ápolása mellett a haza művelődésének ügyét is szívén viselte.
1816 nyarán három hónapot töltött Erdélyben, sorra meglátogatva erdélyi barátait. Ő maga élete legboldogabb három hónapjának tartotta az Erdélyben töltött időt, így ír róla:  „…szebb napokat, ha ide nem számolom, amit a szerelem ada, sohasem éltem …”
Erdélyi utazásának emlékét őrzi számos kiadásban megjelent és ma is eleven munkája, az Erdélyi levelek s a Hunyad megyei Piski mellett, a dédácsi parkban születése centenáriumán állított emlékoszlop.
Jövőre lesz 200 éve, hogy Kazinczy Erdélyben járt, jó lenne újból végigjárni az általa megtett utat, persze nem lovas kocsival és három hónap alatt, mint ő tette annak idején, hanem autóbusszal, néhány nap alatt, esetleg két részletben. Több Kazinczy által is meglátogatott helyen jártunk már eddig is, de a többit is igyekszünk felkeresni az idénre és a jövő év első felére tervezett kirándulásaink során, egyelőre még nem az általa követett útvonalon. Igyekszünk mindent meglátogatni, amit ő majdnem kétszáz évvel ezelőtt meglátogatott és ma is megvan, ami pedig ma már nem létezik, azt az ő írásából – az Erdélyi levelekből – idézzük fel. 2016 júniusa és szeptembere között, abban az időszakban, amikor kétszáz éves évfordulója lesz Kazinczy erdélyi útjának, végigjárjuk mi is azt. Első „felfedezőutunkra” április 23–26. között indulunk, ennek egyik fő állomása a dédácsi arborétum és a költő születésének századik évfordulójára állított emlékoszlop lesz. A kirándulásról további részleteket az áprilisi túraelőzetesben olvashatnak.

Kovács D. Zsuzsa