Az Erdélyt körülölelő Kárpátok koszorúja kontinensünk egyik legváltozatosabb hegyvidéke, így számos túralehetőség kínálkozik a hegyeket kedvelőknek. A hosszabb, nyári útvonalak mellett a kolozsvári EKE-tagok télen is járják a természetet. Ilyenkor a nagy hó, a dermesztő hideg, a csontig hatoló szél új kihívások elé állítja a túrázókat.
A tél közepén régi álmunk vált valóra. Február 15-én, hajnali négy órakor a Kolozsvártól több mint 250 kilométerre levő Csalhó-hegységbe indultunk. A korai óra miatt még sötétbe borult, kihaltnak tűnt Mezőségen keresztül vezetett az utunk. Szászrégentől a Maros völgyét követtük. Borszéken már füstöltek a kémények, jelezve, hogy közeledik a hajnal. Még pár kilométer, és Csalhó faluban letértünk a főútról gyalogtúránk indulási pontja, a Durău üdülőhelység felé. Noha a völgyben még homály volt, a távoli Toaca-csúcs fehér mészkő sziklái szinte izzottak a felkelő nap fényében.
A Csalhó a Keleti-Kárpátok központi részén helyezkedik el. Az Aranyos-Beszterce, a Békás és a Kis-Beszterce rohanó vizei által vágott mély völgyek határolják. Földrajzilag már Moldva területén van, de valamikor nyugati lábánál húzódott az ezeréves határ. A moldvaiak szent hegyüknek, a Kárpátok Császárának tekintik. Már 1716-ban bevonult a román irodalomba, 1840-ben útikalauz is megjelent róla. Kőzettanilag mész- és homokkőből van felépítve. Az évezredek folyamán a puha kőzeteket a víz, a szél és a jég folyamatosan formálta, különleges alakzatokat, szobrokat hozva létre. A nép fantáziája minden ilyen alakzatnak nevet adott, keletkezésükről mondák születtek, így mintha a Legendák Földjén járnánk.
A Nemzeti Park bejáratánál hagytuk az autónkat. Rövid készülődés után megváltottuk a belépőjegyeket, és az 1835-ben kiépített ösvényen elindultunk a Fântânele menedékház felé. A piros sáv jelzést követtük, amely mentén nemrég tanösvényt alakítottak ki. A turistajelzések végig jó állapotban vannak, információs táblák, jelzőoszlopok segítik a tájékozódást.
Kezdetben vegyes erdőn keresztül haladtunk felfelé, majd elértük a fenyők határát, ahol a hóréteg is vastagodott. A meredekebb szakaszokon korhadó, de még használható fakorlátot építettek, ez sokat segített a jeges ösvényen való emelkedőn. Rövid, szerpentines kapaszkodó után felérkeztünk az 1221 m magasságban levő Fântânele menedékházhoz, amely a közeli forrásokról kapta nevét. Teraszáról szép kilátás nyílik északi irányba. Sűrű fenyőerdőben folytattuk utunkat. A méternél magasabb hó ellenére elég gyorsan haladtunk a jól kitaposott ösvényen. Szerencsénk volt: a fák között sikerült megpillantani az 1970-ben betelepített hat zerge egyik utódát. 1600 méter fölött a Csalhó ismert alakzatai következtek, köztük a Darabontok sziklája, a Lapos kövek, alattuk Baciu kövei és a törpefenyők birodalmában a 70 m magas Panaghia sziklatornya. Talán a Csalhó számos legendája közül a Panaghia-legenda a legszebb.
Azt beszélik, hogy Panaghia gyönyörű lány volt, akibe beleszeretett a Nap. Annyira szerelmes lett a lányba, hogy mindennap letért égi útjáról, hogy napsugaraival megsimogassa. Az istenek büntetésül felhőkkel takarták el a Napot. Panaghia bánatában keserű könnyeket hullatott. Szenvedését látván, az istenek megsajnálták és kősziklává változtatták. De a sziklában még él a lány lelke, és a Nap ölelésére vágyik most is. A felkelő Nap sugarai először ezt a sziklát sütik meg, és napnyugtakor tőle vesznek búcsút.
Rövid idő alatt felértünk a Csalhó gerincére, ahonnan már csak rövid mászás következett, és fent voltunk az 1900 m magas Toaca-csúcson. Ott meteorológiai állomás áll, csövek, kábelek, antennák zavarják a kilátást. A hideg és tiszta levegőben mégis pompás kilátás nyílt minden irányba. A hegy lábánál a Békási-víztározó befagyott vize csillogott, míg a távolban cukorsüvegekhez hasonlóan sorakoztak a Széples, a Radnai-havasok, a Kelemen-havasok csúcsai.
A csúcsot elhagyva leereszkedtünk a felújított Dochia menedékházhoz. Itt fogyasztottuk el ebédünket, erőt gyűjtve a túra második feléhez. Ugyanazon az útvonalon tértünk vissza, de élményben most sem volt hiány. A lenyugvó nap meleg fényében egy más világ tárult elénk. Noha sokat fényképeztünk, még világosságban visszaértünk az autónkhoz, és indultunk Kolozsvár felé.
Ambrus Tibor
