Csodás sziklaképződmény a Bucsecs-hegységben

2026. november 15-én került sor a régóta várt Bucsecs-hegységbeli túránkra, amely természetesen a kolozsvári EKE programjában is szerepelt. Úti célunk a Mălăiești-menedékház volt, a Bucsecs-hegység egyik legszebb és legkedveltebb helyszíne.
Ahogy azt mindannyian tudjuk, egy túra nem akkor kezdődik, amikor bakancsot húzunk és elindulunk az ösvényen, hanem jóval korábban. Néha már egy héttel előtte, amikor megkezdődnek a tárgyalások, számolgatások, javaslatok és a demokratikus szavazások!

Készülődés, egyeztetések és néhány meglepetés
Egész héten a kirándulást szerveztük, és próbáltuk megtalálni a legjobb utazási megoldást. Mivel Kolozsvárról a Bucsecs környékére az út körülbelül négy órát vesz igénybe, azt javasoltam, hogy már szombat este induljunk el, szálljunk meg Brassó környékén, így vasárnap reggel már közelebb leszünk a hegyekhez.
Még szavazási lehetőséget is indítottam, hiszen nálunk a demokrácia még az ébresztőóra időpontjára és a megtett kilométerekre is kiterjed!
Végül a többség nem támogatta a szombat esti indulást, így a találkozót vasárnap reggel 5:45-re tűztük ki. Ideális időpont azoknak, akik szeretik a hegyeket, és kevésbé ideális azoknak, akik az alvást részesítik előnyben!
Két kollégánk, Bozsoki Csaba és Czumbil Levente azonban úgy döntött, hogy már szombat este útnak indul. Valószínűleg biztosra akartak menni, hogy a Bucsecs-hegység nem indul el valamerre, mielőtt mi is odaérünk.
Szombat este aztán megérkeztek az első változások is a résztvevők névsorában. Két jelentkező kollégánk egészségügyi okok miatt le kellett mondja a túrát. Szerencsére azonban jó hírek is érkeztek: két számomra nagyon kedves ember jelezte, hogy csatlakozik hozzánk, miután élőben végignézték a Románia–Lengyelország mérkőzést. A foci tehát véget ért, és kezdődhetett a hegyi kaland!

Vasárnap reggel – ébresztő, bajnokok!
Vasárnap hajnali 4:30-kor megszólalt az ébresztő. Felkelés, utolsó előkészületek, egy gyors, szinte Forma–1-es tempóban elfogyasztott reggeli, majd irány a találkozóhely!
Nagy örömömre a kollégák már a megbeszélt időpont előtt megérkeztek, így sikerült 5:40-kor elindulnunk Kolozsvárról, öt perccel a tervezett időpont előtt. Ígéretes kezdés! Ha ezt a tempót tartjuk, talán még a medve ébredése előtt megérkezünk a menedékházhoz!
Kolozsvárról a következő résztvevők indultak útnak:
Szente Melinda, Antal Rózsa, Lovász István, Burján Sándor, Szőke Léna, Sărăcuț Melina, Nagy Țkos, Ciuca Marina, Kertșsz Adela Klaudia és jómagam, Kertész József Levente.
Az utazás nagyon jól telt egészen Törcsvárig, illetve Rozsnyóig (Râșnov), ahonnan a Mălăiești-menedékház felé terveztük az emelkedést.
Útközben bekapcsoltam a WhatsApp élő helyzetmegosztását (Live Location), így a már Brassóban megszálló kollégáink valós időben követhették, hogy éppen hol járunk. Ennek köszönhetően a találkozás összehangolása szinte katonai pontossággal történt. A GPS is mellettünk állt, a szervezésbe pedig nem lehetett belekötni!
Rozsnyón csatlakoztak hozzánk az előző este érkezett kollégák is: Bozsoki Csaba, Czumbil Levente, Hindrick Noémi és Hindrick Robert.
Egy gyors üdvözlés után megfelelően felkészültünk az útra: bakancs, kamásli, utolsó ellenőrzések, hogy minden szükséges felszerelés nálunk legyen. Készen álltunk a kalandra!

Az első meglepetések az ösvényen
Körülbelül egy kilométer megtétele után Bozsokinak eszébe jutott, hogy a telefonját az autóban felejtette. Először azt mondta, hogy nem fordul vissza érte, de én ragaszkodtam hozzá, hogy mégis menjen vissza. Mivel ő a csapat fotómestere, nem engedhettük meg magunknak, hogy elveszítsük az expedíció hivatalos dokumentációját!
Megbeszéltük, hogy mi nagyon lassan továbbmegyünk, így lesz ideje utolérni minket. Végül is, mi értelme egy túrának fényképek nélkül? Hogyan bizonyítanánk otthon, hogy valóban a hegyekben jártunk, és nem csak Rozsnyón sétálgattunk?
Miután ezt a kisebb technikai problémát megoldottuk, egy valamivel érdekesebb információ is napvilágra került: a csoport két új tagja, Léna és Melina kisasszonyok, még teljesen kezdők voltak a hegyi túrázás terén.
Bevallom, ebben a pillanatban kissé megijedtem. Különösen akkor, amikor megtudtam, hogy Léna Budapestről érkezett. És hát, valljuk be, Magyarország nem éppen a magas hegyeiről híres. A legismertebb hegycsúcs a Kékes-tető, a maga 1014 méterével. Mi pedig egy körülbelül 1720 méteres magasságban fekvő menedékház felé tartottunk, ráadásul olyan környezetben, amely már egyértelműen téli arcát mutatta.
Rájöttem, hogy a helyzetet egy kicsit körültekintőbben kell kezelnünk. Ugyanakkor nem vagyok az a típus, aki az első akadálynál elveszíti a fejét, ezért igyekeztem megnyugtatni az egész csapatot, különösen a két lányt.
Elmagyaráztam nekik, hogy a jövőben nagyon fontos alaposan elolvasni annak a túrának a leírását, amelyen részt szeretnének venni. Ez természetesen mindenkire vonatkozik, nem csak a kezdőkre!
Egy hegyi túrán ugyanis nem csupán a megtett távolság számít. Figyelembe kell venni a szintkülönbséget, az útvonal nehézségét, a tengerszint feletti magasságot, az időjárási körülményeket, a szükséges felszerelést, és nem utolsósorban minden résztvevő fizikai felkészültségét.
Ekkor egy egyszerű, de nagyon fontos szabályt javasoltam: a két lány fogja diktálni az egész csoport tempóját.
Így nem maradnak le, nem érzik majd a nyomást, hogy mindenáron tartsák a lépést a többiekkel, és a pihenőket is a teljes csoporttal együtt tarthatják.
Azt is elmagyaráztam, miért olyan fontos ez a szabály. A csoportos túrázás egyik leggyakoribb hibája, hogy az elől haladók előremennek, majd időnként megvárják a lemaradókat. A probléma az, hogy mire az utolsók megérkeznek, az elől haladók már egy bizonyos ideje pihennek, és az érkezés után még egy rövid szünetet is tartanak. Így az elől haladók minden alkalommal többet pihennek, míg a hátul lévők egyre kevesebbet. Az eredmény? Pont azok fáradnak el a leghamarabb, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a pihenésre.
Ezért úgy döntöttünk, hogy együtt haladunk, együtt pihenünk, és együtt élvezzük a hegyeket. Végül is nem egy hegyi futóversenyt szerveztünk, és nem járt külön díj annak, aki elsőként érkezik meg a menedékházhoz!

Hóban a Mălăiești-menedékház felé
Miután minden kérdést tisztáztunk, mérsékelt tempóban folytattuk az emelkedést. Lassan, de biztosan egyre magasabbra jutottunk, a táj pedig folyamatosan szépült.
A Bucsecs-hegység a Déli-Kárpátok része, és lenyűgöző sziklafalairól, gleccservölgyeiről, valamint meredek sziklaalakzatairól híres. Ezek a látványos természeti képződmények évről évre turisták ezreit vonzzák. Ebben az időszakban a hegység már kezdi felölteni téli ruháját, és körülbelül 900–1000 méteres magasságtól már hóval is találkoztunk.
Ahogy egyre feljebb jutottunk, a táj egyre látványosabbá vált, és ismét eszünkbe jutott, miért is érdemes lehetetlen időpontokban felkelni egy természetben töltött nap kedvéért.
Úti célunk, a Mălăiești-menedékház, a Bucsecs-hegység egyik ikonikus helyszíne. Körülbelül 1720 méteres tengerszint feletti magasságban, a látványos Mălăiești-völgyben található, amelyet hatalmas sziklafalak és meredek hegyoldalak vesznek körül. A menedékház hosszú turistahagyományokkal rendelkezik, és Románia egyik legismertebb hegyi menedékháza.
A Mălăiești-völgy gleccser eredetű, látványos felszínformáival, gleccserkatlanaival, meredek sziklafalaival és sziklás kürtőivel a Bucsecs-hegység egyik legtöbbet fényképezett és legkedveltebb úti célja.
Amikor megérkeztünk a menedékházhoz, valódi meglepetésben volt részünk. A táj olyan volt, mintha egy téli mesébe csöppentünk volna! Ráadásul az időjárás is fantasztikus volt, különösen, ha összehasonlítjuk az előző látogatásommal, amikor a felhők és az időjárási körülmények miatt a hegygerinceket mindössze néhány másodpercre, legfeljebb 10–20 másodpercre láthattuk, mielőtt a hegy ismét leengedte volna a függönyt.
Ezúttal a Bucsecs sokkal bőkezűbb volt velünk, és igazán látványos előadással ajándékozott meg bennünket.
Körülbelül tízperces pihenő után a csapat egy része úgy döntött, hogy még egy kicsit feljebb kapaszkodik a Mălăiești-kürtő irányába. A csúcsra való feljutás azonban nem szerepelt a túra eredeti programjában, és a felszerelésünk sem volt megfelelő egy ilyen téli körülmények között történő vállalkozáshoz. Ezért nem mentünk túl messzire.
A rövid kitérő után visszatértünk a menedékházhoz, elhangzott a „gyülekező!” parancs, majd megkezdtük az ereszkedést az autók felé.

A siker öröme és egy mesébe illő naplemente
A nap egyik legszebb pillanata kétségtelenül Léna és Melina öröme volt. Rendkívül boldogok voltak, hogy sikerült eljutniuk a Mălăiești-menedékházhoz, és ilyen csodálatos tájat fedezhettek fel.
Sőt, az út nagy részén éppen ők vezették a csoportot, betartva az előre megbeszélt tempót. Természetesen akadt azért egy kivétel is: a mi „őzikénk”, Rózsa, aki időnként megfeledkezett a megállapodásról, és elindult a csoport előtt. Úgy látszik, bizonyos hegyi ösztönöket nem olyan könnyű kordában tartani!
Induláskor bevallom, volt bennem némi aggodalom azzal kapcsolatban, hogy mikor érünk majd vissza az autókhoz. Arra számítottam, hogy viszonylag későn fogunk leérni, hiszen a két lány korábban még nem vett részt magashegyi túrán.
A meglepetés azonban nagyon kellemes volt! Léna és Melina példásan teljesítettek, egyenletes tempót tartottak, és nem használták fel az összes energiájukat már a túra első szakaszában. Folyamatosan biztattam őket, hogy ne érezzék kellemetlenül magukat, ha lassabban haladnak, vagy ha meg kell állniuk pihenni. A hegyekben nem kell senkinek semmit bizonyítanunk. A legfontosabb, hogy épségben célba érjünk, és élvezzük az élményt.
Még világosban visszaértünk az autókhoz, és ekkor egy igazán különleges pillanatnak lehettünk részesei. Gyönyörű naplementét kaptunk ajándékba. A lemenő nap utolsó sugarai mesebeli fénybe borították a Bucsecs gerinceit, és az utolsó hegycsúcs, amelyet még megcsodálhattunk, a Bucșoiu-csúcs volt, a hegység egyik legimpozánsabb és leglátványosabb csúcsa.
Egy olyan nap méltó befejezése, amelyet nehéz szavakba önteni!

Jól megérdemelt vacsora és tervek a következő kalandra
Miután visszaértünk az autókhoz, tartottunk egy rövid csoportmegbeszélést arról, hogy ki szeretne megállni vacsorázni hazafelé. Néhányan úgy döntöttek, hogy egyenesen hazamennek, mi viszont, akik a gasztronómiai lehetőséget választottuk, megálltunk a Doripesco étteremnél.
Úgy tűnik, hamarosan törzsvendégek leszünk! Jó szívvel ajánlom az éttermet: gyors kiszolgálás és kedvező árak. Ennyi hegyen töltött óra után azt hiszem, nekünk is kijárt egy kis kulináris jutalom. Végül is az út során elégetett kalóriákat valahogy vissza kell pótolni, nem igaz?
Csodálatos nap volt, kedves emberekkel, lenyűgöző tájakkal, kisebb meglepetésekkel, némi izgalommal és rengeteg jókedvvel. Mindenekelőtt ismét bebizonyosodott, hogy a hegyek összehoznak bennünket, és olyan élményekkel ajándékoznak meg, amelyekről még sokáig mesélni fogunk.
Gratulálok Lénának és Melinának az első ilyen magashegyi túrájukhoz! Bebizonyítottátok, hogy akarattal, türelemmel és megfelelő tempóval nagyon szép dolgokat lehet elérni. Remélem, ez csak az első volt a hosszú közös hegyi kalandok sorában!
A többi kollégának pedig köszönöm a részvételt, a jó hangulatot és a csapatszellemet!
De nem pihenhetünk túl sokáig, hiszen a következő túra máris be van tervezve!
2026. december 13-án ismét találkozunk, ezúttal a Vlegyásza-hegységben. Indulás Kolozsvárról 13:00 órakor. Ezúttal egy kicsit más lesz a tervünk: felkapaszkodunk a Vlegyásza-csúcsra, hogy a naplementét egyenesen a hegytetőről csodálhassuk meg. Egy olyan élmény vár ránk, amely legalább ilyen szép, de talán még látványosabb is lesz!
Még aznap este visszatérünk, ezért készítsétek elő a fejlámpákat, a bakancsokat, a jókedvet és természetesen a fényképezőgépeket!
Szeretettel várok mindenkit, hogy ismét együtt induljunk útnak!
A hegy hív, mi pedig válaszolunk! Az ébresztőóra csörgését pedig... nos, azt majd megbocsátjuk neki a következő túráig!

Kertész Levente

Fotók:
Bozsoki Csaba, Nagy Ákos
Időpont: