Szentimrei-villa

A Kakasos templomtól a Varjúvárig

Idén a Kolozsvári Magyar Napok keretében, az Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891, a kolozsvári Művelődés Egyesület, a Szentimrei Alapítvány és a bánffyhunyadi Kós Károly Kulturális Egyesület szervezésében augusztus 21-én szombaton került sor az 50, 25 és 10 km-es VII. Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrákra. A 25 és 10 km-es, rövidebb szakaszok Sztána környékén zajlottak. Az 50 km-es szakasznak 7–7.30 óra közt vágtak neki a részvevők, a monostor úti Kakasos templomtól, és 12 órás szintidővel, 550 m-es szintkülönbséggel, a Törökvágás – Kányafő (5,6 km) – Bátori-hegy (14, 5 km) – Vista-tető – Gyerőffy-szöktető – Gyerővásárhely  (35 km) – Jegenyei menedékház (39,5 km) – Riszeg-tető(46,5km) – Kós-villák érintésével jutottak célba. A 2010-es Kós Károly teljesítménytúra rendezője az EKE Kolozsvár-1891 részéről Ferenczi Júlia alelnök volt, bírók: Szőcs János, Kosztin Erika, Szilveszter Éva, Lőrinczi István, Szabó István, Pál István és Pál Gyöngyi.

Ezúttal az 50 km-es távról számolok be, mert ott voltunk pontbírók, és ez a legnehezebb a három útvonal közül. Az idén 10-en jelentkeztek erre a túrára, természetesen nem hiányozhatott Kiss János – már hetedszer járja végig –, a többiek sorban: Balog András, Bartha László, Kolumbán Éva, Máthé János, Rokaly Réka, Nagy Gergő, Nagy Zoltán, Mostis Balázs, Marosi Béla.
Ne gondoljuk, hogy könnyű dolog 50 km-t legyalogolni egyetlen nap alatt. Nem könnyű, de nem is lehetetlen, de csak olyan vágjon neki, akinek gyakorlata van már a gyalogtúrázásban. Ellenkező esetben próbálkozzon inkább a rövidebb, 10 km-es távval, majd a 25 km-essel, hiszen ezek évente nem változnak. Ha pedig ezekkel megbirkózott, gondolhat arra, hogy benevezzen a következő évben az 50 km-esre.
Az útvonal nem halad égig érő sziklák, vagy mély szakadékok között, szelíd dombvidéken visz az út, ahol a legmagasabb pont a 745 m magas Riszeg tető, de a táj szépsége leköti a figyelmet. A túrázó egy tájegység gerincén halad, jobbra-balra a völgyekben falvak váltják egymást, mintha egy óriási térképen lépkednénk. Kós Károly Kalotaszege ez a táj, Kós Károly szelleme, tisztelete ma is él az itt élő erdélyiek körében. Jól lett kiválasztva a túra helyszíne, Kolozsvár és környéke, valamint Kalotaszeg, mind-mind olyan helyek, melyekhez Kós Károly ezer szállal is kötődött.
Csodálatosan kék égbolttal, ragyogó napsütéssel kezdődött a nap ezen az augusztus 21-i reggelen, és a szép idő egész nap kitartott, a meleg sem volt elviselhetetlen. A túra útvonala a Szamos és a Nádas vízválasztóján vezet, balra a Kolozsvár-Bánffyhunyad országút a Szamos völgyén, jobbra a Nádas völgye, ahol a vasútvonal is halad. Gerincutunkon, kevés kivétellel jobb oldalon az erdő széle, balra szép kilátás van a völgyre, lent a völgyben Kolozsvárra. A Kányafő, majd a Csigadomb következik, ezúttal Szászfenesre, majd Gyalura, odébb Magyarkapusra van rálátás. A Bátori-hegyről be lehet látni a Nádas-völgyébe is. Kis falvak egész sora látszik, Kalotaszeg falvai – Méra, Szucság, Vista, kicsit távolabb Inaktelke –, gyümölcsfák közt meghúzódó, piros fedelű házak, fiatornyos, karcsú templomok tornyai. Egyenesen előre a Köveshegy kopár teteje (686 m) és a Medvepad (737 m), arra halad az út. Bal felől a Gyalui-havasok, a hideg- és melegszamosi elágazás. Gyalu után az országút a Kapus patak völgyén halad. A gerincút egy ideig az erdőt szeli át, a vistai erdőt, illetve a Nemesek erdejét.
Ahol a Gorbó–Magyarkapus út metszi a túra útvonalát, ott van az ellenőrző pontunk. Már türelmetlenül nézzük az órát, negyed egy, kellene érkezzenek a túrázók... és hamarosan feltűnik az ösvényen Kiss János és Balog András, majd 20 perc múlva a többiek. Minden rendben, időben vannak, 5 órája gyalogolnak, 23 km-t tettek meg eddig, vidámak, jókedvűek. Itt egy kis uzsonnaszünet következik, míg rendezzük a papírokat, és kiosztjuk a szervezők részéről a frissítőt: krumplicukrot, csokoládét és ásványvizet. Még hosszú az út, több mint a fele még előttük, és a rövid pihenő után a lelkes kis csapat eltűnik a fák között, csak gondolatban követjük őket.
A Gyerőfi-szöktető után Gyerővásárhelyre térnek be, tovább az országút magasságában haladnak, útjuk odébb metszi a jegenyei utat. Erre van a Körös-tetői relé, valamint a Sebes-Körös forrása, innen az irány a Riszeg-tető, amely Kalotaszeg (illetve az Alszeg és Nádasmente) legmagasabb pontja a maga 748 m-es magasságával. Az egyre emelkedő utat rétek, ligetek és termetes fák kísérik. Tavasszal a henye boroszlán szép virágai terítik be a csúcs környékét – a helybeliek riszegvirágnak hívják. Kemény kaptató után végre a tetőn. Csodálatos a körkilátás, északra a Meszes, délnyugatra a Vigyázó vagy régi nevén a Kalota-havas közel kétezer méteres csúcsa látható, míg keletre a Kolozsvár környéki dombok zárják le a látóhatárt. Az alant húzódó völgyekben nyugatra a Sebes-Körös, északra az Almás patak, keletre pedig a Kolozsvár felé futó Nádas indul. Itt találkozik az 50 km-es túra útvonala a 25 km-es és 10 km-es túrák útvonalával, innen már csak a célpont van hátra.

Pál Gyöngyi

Időpont: