síversenyes emlék fakorongok

Tavaly a nagykorúvá vált EKE-gyereksíversenyen ismét sikerült néggyel átlépnünk a bűvös 100-as létszámot, a Hangay Oktáv Családi Síversenyen pedig megdöntöttük az addigi rekordokat: 27 család 97 bátor versenyzője állt rajthoz, a legnépesebb csapatnak járó vándorkupát pedig a 8 tagú Szélyes család vihette haza. Idén március 18-án és 19-én fogjuk megszervezni a kolozsvári EKE síversenyeit a kisbányahavasi Buszkát üdülőtelepen, a jelentkezők március 10-én déli 12 óráig regisztrálhatnak előzetesen mindkét rendezvényre. Reményeink szerint idén megússzuk a péntek esti kihívásokat és hóláncra sem lesz szükség (hm, azért mégis előkészítjük a biztonság kedvéért).

2023. február 18.
Szerző: Kismihály Boglárka

Image
„Mindent vitt” a tavalyi síversenyen a Szélyes-család FOTÓ: LŐRINCZ FERENC

Váratlan izgalmak a tavalyi síversenyeken

2022-ben nem várt események előzték meg a kolozsvári EKE síversenyeit: mintha nem lett volna elég a szervezési teendőkkel járó izgalom és hajsza, a pénteken lehulló nagy mennyiségű hó jól megbonyolította a szervező csapat dolgát. Listák kinyomtatva, ajándékok előkészítve, kupák, érmek beszerezve, étel megvásárolva, szállás lefoglalva, feladatok kiosztva: mindennel sikerült elkészülni péntek délutánig, amikor egy váratlan esemény kibillentett a szervezési rutinból. Veres Ágnes kétségbeesve telefonált, hogy akkora mennyiségű hó hullt néhány óra leforgása alatt, hogy lehetetlen küldetés felmenni a Buszkátra. (Néhányan megpróbálták, és a kanyarban eléggé rosszul jártak.)

Az első sokk után gyorsan el is kezdtünk agyalni, hogy mihez kezdjünk péntek délután, amikor már minden elő van készítve: mondjuk le a síversenyeket, szervezzük meg csak a családit vasárnap, mert addigra talán letakarítják az utat, vagy halasszuk el mindkettőt jövő hétvégére? Sok vívódás és egyeztetés után mégis úgy döntöttünk, hogy bevállaljuk és megpróbálunk feljutni a szervezési kellékekkel megrakott furgonnal a hegyre. Közben Veres Ágiék hólánc segítségével feljutottak és biztattak minket is, hogy vágjunk neki az útnak. Így történt, hogy péntek este 10 órakor végül sikerült elindulnunk két járművel a Buszkát felé, az egyikben a nem várt izgalmaktól fellelkesült MCC-s egyetemistákkal, a másikban pedig négyen Nala kutyával, a hosszúszőrű csivavával, aki talán még sosem bánta ennyire, hogy a napsütéses Mexikó helyett ezen a rideg vidéken látta meg a napvilágot.

Image
A lelkes egyetemistákból álló önkéntescsapat előtt nem volt akadály FOTÓ: KISMIHÁLY BOGLÁRKA

Mivel a furgonra nem sikerült beszerezni hóláncot, az első meredekebb kanyarnál természetesen megcsúszott, és többszöri próbálkozás után sem akart továbbmenni, így kb. 2 km-t kellett visszatolatnunk, amíg sikerült parkolóhelyet találnunk. Szerencsére Venczel Enikő értünk jött az Opel Campóval, így a legszükségesebb szervezési kellékeket fel tudtuk szállítani, és hajnali fél 3-kor már nyugovóra is hajthattuk fáradtságtól szédelgő fejünket. A váratlan események ellenére szinte csodával határos módon mégis sikerült megszervezni mindkét versenyt, az eredmény pedig minden elképzelésünket túlszárnyalta: a mérőberendezés működött, a hó minősége szuperebb volt, mint valaha, vasárnap csodás napsütéssel ajándékoztak meg az égiek, a versenyzők pedig felejthetetlen közösségi élménnyel és értékes nyereményekkel térhettek haza.

Minden, amit tudni kell az idei jelentkezésről

Az első és legfontosabb szabály, hogy szerezzetek be hóláncot, hiszen a tavalyi tapasztalatok alapján márciusban nagyobb havazásokra számíthatunk, mint februárban. Na jó, ezt a szabályt főként önmagunknak üzenjük, de ti is profitálhattok belőle. Most pedig következhetnek a közérdekű információk, amelyek tényleg nektek szólnak.

A XIX. EKE-gyereksíversenyen 17. életévüket még be nem töltött gyerekek indulhatnak hat különböző korcsoportban, külön fiú és lány kategóriában. A verseny napján született gyerekek az aznap betöltött életkoruknak megfelelő korcsoportban indulhatnak, míg a 17. életévüket épp a verseny napján betöltő gyerekek kivételes módon jogosultak a részvételre a 15–16 éves korcsoportban. A versenyen részt vehetnek azok a gyerekek is, akik a verseny napjáig még nem töltötték be a 3. életévüket – őket a 3-4 éves korcsoportba soroljuk. A versenyszám gyerek óriás-műlesiklás (1 futam), a pálya hossza 300 m. Mivel helyszíni regisztrációra nincs lehetőség, nagyon fontos, hogy mindenki előzetesen bejelentkezzen március 10-én, pénteken déli 12 óráig ide kattintva. Helyszín és időpont: Kisbányahavas üdülőtelep, Buszkát sípálya, március 18., szombat 11 óra. Kérünk, érkezzetek hamarabb, hogy legyen időtök a bejelentkezés véglegesítésére a helyszínen felállított regisztrációs irodánál.

Image
A tavalyi gyereksíverseny hősei FOTÓ: LŐRINCZ FERENC

A Hangay Oktáv Családi Síverseny IV. kiírásán 2, 3, 4, 5 vagy ennél több tagú csapatok indulhatnak, amelyeknek tagjai ugyanazon családhoz és ezen belül legalább két generációhoz tartoznak (pl. szülő-gyerek, nagyszülő-unoka stb.). Sajnos egy családból származó, de csak egyetlen generációhoz tartozó személyekből alkotott csapatot (pl. csak férj-feleség vagy csak testvérek) nem lehet benevezni, ezért fontos, hogy a generációk meggyőzzék egymást a részvételről. A helyszín ugyancsak Buszkát, az időpont pedig március 19., vasárnap 11 óra. Regisztrálni ide kattintva lehet ugyancsak március 10-én, pénteken déli 12 óráig.

Nagyon fontos, hogy közvetlenül a regisztráció után ellenőrizzétek postafiókotokat, és amennyiben nem kapjátok meg a visszaigazoló e-mailt, vegyétek fel velünk a kapcsolatot a siverseny@ekekolozsvar.ro címen. Nagyon örülnénk, ha ti is hozzájárulnátok a síversenyek népszerűsítéséhez és megosztanátok a Facebook-eseményeket barátaitokkal, ismerőseitekkel.

Image
Szababság logo
Közzétéve