A téli sportok szerelmesei szomorúan tapasztalhatták, hogy az idei síszezon nem kecsegtetett túl sok hóval, emiatt a szokásosnál is jobban aggódtunk március elején a hóréteg vastagsága miatt. De a tavalyhoz hasonlóan ezúttal is megérkezett a várva várt havazás, így, ha nem is ideális, de elfogadható körülmények között sikerült megszervezni immár huszadik alkalommal az EKE-gyereksíversenyt, illetve ötödszörre a Hangay Oktáv Családi Síversenyt. A rendezvények lebonyolításában pedig ezúttal is több helyi cég, vállalkozó támogatta az egyesületet.
VERES ÁGNES
XX. EKE-gyereksíverseny
Azon gondolkodtunk, hogyan lehetne emlékezetessé tenni a gyerekek számára az idei, jubileumi kiírást, hisz büszkeség számunkra, hogy a Kolozsvár környéki gyerekversenyek közül ez a legrégebbi.
Visszagondolva az elmúlt évekre, a legnagyobb nehézséget az elején a saját felszerelés hiánya jelentette. Akkoriban nem voltak profi versenykapuink, elektronikus időmérő-berendezésünk, nem volt a síversenynek saját honlapja, ahol be tudtak volna online jelentkezni a versenyzők. Egy dolog viszont megmaradt a régi szokások közül, éspedig a versenyszámok, hisz idén is ugyanazokat a nem túl modern, de jellegzetes, nekünk kedves EKE-rajtszámokat osztottuk ki a versenyzők között.
És ha már a múltról beszélünk, az eddigi síversenyek egyik legkedvesebb emléke talán az egyik kislány véleménye, aki szerint ez a síverseny Kolozsvár magyarságának olyan télen, mint a Kolozsvári Magyar Napok nyáron. Ez nekünk a legnagyobb dicséret. Elmondhatjuk, hogy lassan egy generáció nőtt fel ezen a versenyen, az első kis versenyzők lassan már saját gyerekeikért izgulhatnak a rajtnál. Annak is örülünk, hogy a gyerekek visszajárnak a versenyre még akkor is, ha nem érnek el dobogós helyezést, hiszen nem feltétlenül a győzelem a fontos, hanem a részvétel.
Visszatérve az idei versenyre, bár a hóviszonyok néhány előzetesen bejelentkezőt elijesztett, március 16-án, szombaton reggel 10 órakor 80 gyerek indult el a versenyen. A 28 lány és 52 fiú 6-6 korcsoportban állt a kb. 300 m hosszú gyermek- óriásműlesiklás pálya rajtjához. Meglepetésre idén a 13–14 évesek korcsoportjába iratkoztak a legtöbben: 8 lány, illetve 14 fiú. Mindenki ajándékban részesült, a résztvevők plüss rénszarvast vagy elemlámpát, faérmet, csokit, legót, narancsot kaptak, a nyertesek érmet és kupát is, meg különféle díjakat.
Mivel minden rendezvény mögött lelkes személyek állnak, a díjkiosztás előtt megtapsoltuk azokat, akik már a kezdetektől részt vettek a verseny szervezésében, név szerint: Kardos Tibor és Zsuzsanna, Veres Márton Zoltán és Ágnes (20 éve szervezők), illetve Ferenczi Júlia, Néda Tamás és Mária (több mint 15 éve szervezők).
A díjazás után a gyerekek nagy-nagy örömére tombolasorsolás és a várva várt meglepetés, egy 20 éves jubileumi gyümölcstorta várta a versenyzőket.
Eredmények:
Lányok: 5–6 évesek: 1. Şerbănescu Emma, 2. Croitor Carla Ioana, 3. Ciubăncan Neva. 7–8 évesek: 1. Chiorean Alia, 2. Bob Eva Diana, 3. Veres Villő Etelka. 9–10 évesek: 1. Pop Denisa Florina, 2. Kosztin Dorka, 3. Mocsáry-Gondos Anna. 11–12 évesek: 1. Budulac Éva Ágnes, 2. Egri Elsa Rebecca, 3. Hunyadi Sára Franciska. 13–14 évesek: 1. Veres Zsófia, 2. Călugăr Ana, 3. Feneşan Irina. 15–16 évesek: 1. Egyed Eszter Dorka.
Fiúk: 5–6 évesek: 1. Chiş Patrick, 2. Lokodi Ferenc, 3. Bakos Zoltán Noah. 7–8 évesek: 1. Span Mihnea Ştefan, 2. Vizi Nándor, 3. Ciubăncan Eric. 9–10 évesek: 1. Bakos Ádám Márk, 2. Hulea Alexandru Ştefan, 3. Lokodi Bálint. 11–12 évesek: 1. Vulpe Robert, 2. Vigh István, 3. Kozma Bartók Áron. 13–14 évesek: 1. Bota Vlad Matei, 2. Veres Kende, 3. Kiss-Lőrincz Áron. 15–16 évesek: 1. Néda Dávid, 2. Szakács Norbert.
Időeredmények és további helyezések a siverseny.ekekolozsvar.ro oldalon.
Hangay Oktáv Családi Síverseny – V. kiírás
Március 17-re, vasárnapra a hó kissé meglágyult, de az időjósok által előrevetített eső szerencsére csak a verseny és a díjkiosztó ünnepség után vette birtokba az addigra már elnéptelenedett sípályát.
Idén 17 csapatban 55 versenyző állt rajthoz a sísportot Erdélyben 1895-ben meghonosító Hangay Oktávról elnevezett családi síversenyen, amelynek célja a család összetartásának erősítése, a sízés szeretetének kiterjesztése minden korosztályra.
Nagy örömünkre idén három háromgenerációs család is bejelentkezett a versenyre. A piszkos tizenkettő csapatot a 77 éves nagytata, Kiss Zoltán tartotta össze, akinek két fia és családjuk alkották a családi síverseny történetének eddigi legnépesebb résztvevő, 11 tagú csapatát. A László család örökifjú nagytatája, András nyolcvanévesen idén is korát meghazudtoló lendülettel ereszkedett le a kapuk között. A Snowflakes csapat korelnöke, a 67 éves Müller László lányával és két unokájával nevezett be a versenyre, ahol különböző generációk alkották a csapatokat: indulhattak szülők gyerekeikkel vagy nagyszülők gyerekeikkel, unokáikkal.
A rangsor megállapításakor a tagok idejét összeadva alakult ki a család ideje.
Íme, a dobogós helyezések:
5 vagy többtagú családok: 1. A piszkos tizenkettő (Kiss Zoltán, Kiss-Lőrincz Géza, Kiss-Lőrincz Ágnes, Áron, Dániel és Gáspár, Kiss Zoltán, Janka, Júlia és Jázmin, Pusztai Enikő – az 5 legjobb időt vettük figyelembe), 2. Lakers Team (Lokodi Ferenc, Ildikó, Balázs, Bálint, Ferkó és Márton);
4 tagú családok: 1. Hópárducok (Veres Márton Zoltán, Ágnes, Zsófia és Kende), 2. Snowflakes (Müller László, Ciubăncan Müller Renáta, Eric és Neva);
3 tagú családok: 1. Snow Foxes (Vulpe Corneliu, Antoniu és Robert), 2. Nemistudom (Kardos Tibor, Zalán és Csenge), 3. László család (László András, Tamás és Bence Hunor);
2 tagú családok: 1. Suhanók (Néda Tamás és Dávid – a legjobb időátlagú csapat), 2. Scorpions (Chiorean Călin és Alia), 3. A törökök (Török-Mihók Ferencz és Tamás).
A legnépesebb résztvevő családnak járó vándorkupát idén a Kiss és Kiss-Lőrincz család tagjaiból összeálló, 11 tagú A piszkos tizenkettő csapat vihette haza.
Időeredmények és további helyezések a csaladisi.ekekolozsvar.ro oldalon.