2021. július 06.
Szerző: Kiss Olivér
Reménykedtem, hogy minden benevezett bringásban erősen dolgozik a tenni akarás vágya, s az új koronavírus megjelenése és villámgyors terjedése miatt kialakult világjárvány, valamint a hatóságok által bevezetett megszorító intézkedések következtében tavaly eltörölt megmérettetés után a rendkívül kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére senki sem hátrál meg. Gyors zuhany, felpattanok a biciklire, ázok. Az eső miatt nem az épület előtt, hanem a Kolozsvári Rádió recepciója közelében kialakított előrajtnál Sebe Klára Csilla, Pethő Adél és Virág Péter gyorsan és professzionálisan lebonyolítja az ügyintézést. Érkeznek a haverek, barátok, tanakodunk, mi a fenét csináljuk… Az általam a kiemelkedő bringás teljesítményeiért csodált és nagyra becsült Mátis Anikó azt mondja, el sem indul. Ez súlyos, gondolom, akkor én Gyaluig sem jutok el…
A sapkás, a kalapos és a zsenge bajszú
Mégis, mindenki derűsen tekint a helyzetre: induljunk el, lesz valahogy, legrosszabb esetben visszafordulunk. Adott pillanatban Vadászi Zsolt barátom amolyan bátorításként azt mondja: ismerősétől hallotta az esőben való biciklizéssel kapcsolatos mondást, amely szerint ilyen körülmények között folytatni vitézség, indulni hülyeség…
Libál András és a forró tea
A havasnagyfalui elágazásig feltekerve bőven volt időm elgondolkodni az élet(em) értelmén, célján, a rövid-, közép- és hosszú távú elképzeléseimen, terveimen. Reméltem, a meniszkusz-szakadás miatt megműtött egyik, a meniszkusz-repedés miatt nemrég mágneses rezonancia vizsgálatnak alávetett másik térdem sem dobja be a törölközőt. Végtelennek tűnt az emelkedő, aztán feltűnt az Urák Judit „vezette” ellenőrző pont. Banán, alma, nápolyi szelet stb. A fáradtság, a hideg miatt csupán egy almát fogyasztottam el. Tudtam, a neheze csak most következik. Jeleztem is a sapkás-kalapos-bajszos triónak: a Funtineli-tetőn található következő ellenőrző pontig készüljenek fel hármas megpróbáltatásra. Előbb jön az úgynevezett „killing me softly” (ölj meg gyöngéden), majd a kill me now („ölj meg most”) következik, aztán pedig a „kill me anyhow” (ölj meg akárhogy) szakasz lesz a végső. Kezdett jobban esni, felvettem a pelerint. Tudtam, a meredek emelkedők miatt innen még lassabban haladok tovább, s valamennyire véd az eső ellen, ráadásul a fizikai erőfeszítés miatt a testem által kibocsátott hő „benntartásával” még fűt is. Tekertem, tekertem, tekertem, s folyamatosan a George Bacovia által írt Plumb (Ólom) című vers járt a fejemben. Nehéznek éreztem a biciklit, s mintha ólomból lettek volna az esőcseppek, csak úgy kopogtak a bukósisakomon. Libál Andrással a havasnagyfalui elágazásnál találkoztam először, aztán az utcai terepjárójával mintha folyamatosan engem követett volna. Mihelyt kisebb felhőszakadás volt, s néhány túratársat megláttam behúzódva egy fa alá, kiderült, miért. „Jómagam belázasodtam, ne aggódj, a gyorsteszt eredménye alapján nem koronavírus, s nem tudtam részt venni, ám elbolondítottam három embert, felelősséget érzek irántuk, ezért gépkocsival követem őket” – mondja éppen akkor, amikor az általa felajánlott forró teából iszom.
Feladom, újrakezdem – leesik a koronám
Kitekerünk a legnehezebb részeken, elérkezünk az út jobb oldalán lévő első havasnagyfalui kocsmáig. Kellemetlen, de a Vasvári-túrán Avram Iancuról elnevezett itókát iszok… Pepsivel. Kell a sok cukor, ám a román nemzeti hősről elnevezett likőr helyett mégis más borpárlatot kellett volna vásárolnom… Odakint eső, köd. Két barátságos túratárs feladja. Ötven körüliek lehetnek, számukra ez így nem buli – mondják –, felhívták a haverüket, jön értük. Megkérdezem: hány láda sörért vinnének engem és a biciklimet haza? Mosolyognak. A speciális huzat ellenére (köszönöm, Anikó és Levente!) beázott kis hátizsákomban semmi sem teljesen száraz, ám az 1996-ban Hollandiában kapott melegítő és vízálló nadrág még használható: odaadom őket egy hölgynek és egy fiatalembernek, ők még legalább a 40 percnyire lévő Funtineli-tetőn kialakított ellenőrzőpontig el akarnak menni.