Talán nincs is még egy annyira változatos földtani környezetű európai nagyváros, mint Kolozsvár. A Gyalui-havasok kristályospalái és gránitmasszívuma, a hegység peremén fellelhető magmás kőzetek, jura- és krétakori üledékek, az Erdélyi-medence északnyugati sarkában Kolozsvárig húzódó paleogén-kori, kövületgazdag rétegek, dél és kelet felé miocén-kori, kövületes, kősóban, gipszben, és egyebekben gazdag képződmények, mindmegannyi látványos, vonzó földtani érdekesség. Most induló rovatunkban arra vállalkozunk, hogy olvasóink figyelmét földtani érdekességekre, látnivalókra irányítsuk, melyek túraútvonalaikba esnek, ugyanakkor a szakma és a kiránduló közönség közötti érthetőség hídját szélesítsük, olyan fogalmakkal ismertessük meg közérthetően önöket, melyek birtokában kicsit talán másképp látják majd az útszéli „földet” és „követ”, vagy éppen eddig nem ismert értékeket tudnak majd észrevenni, felhívva a szakemberek figyelmét, a tudományt gazdagítva.
Elődeink ezt a gazdagságot régen észrevették. A 19. században, a Kolozsvári Tudományegyetem neves földtanprofesszora, Koch Antal sokszor beszélt ezekről, a nem szakembereknek szánt, közérthető előadásain, de az Erdélyi Múzeum-Egyesület népszerűsítő folyóiratában is számos írásban hívta fel rájuk a nagyközönség figyelmét. Utódai, Szádeczky-Kardoss Gyula, Balogh Ernő, Tulogdy János, akik az Erdélyi Kárpát-Egyesület aktív tagjai is voltak, gyakran vezettek olyan kirándulásokat, melyeken a résztvevők tudását gazdag földtani ismeretekkel gyarapították. A 20. század közepén – második felében Xántus János – a Természet Kalendáriuma, a Tündérszép Tájakon, vagy a Világjáró bakancsok népszerű könyvek szerzője – volt a kolozsvári kirándulók értő, láttató, a földtanban is járatos kalauza. Vele majdnem egyidőben Brassói Fuchs Herman közölte a Szabadság elődében (az Igazság című napilapban) is a földtant nagyszerűen népszerűsítő írásait. A közelmúltban Ajtay Ferenc folytatta e hagyományokat, több mint ezer népszerűsítő írással gazdagítva bennünket.
Közben az információrobbanás századában a földtan is soha eddig nem látott sebességgel fejlődött. Tragédia, hogy éppen ebben az időszakban vonták ki a középiskolai tantárgyak közül a földtant (1990 után, úgy egy évtizedre visszavették, de azóta már megint mellőzött tárgy lett). Egyre távolabb kerül a nem szakmabeliek szókincse és fogalomtára attól, hogy ennek a természethez alapvetően kötődő tudománynak eredményeit legalább azon a szinten követni tudják, melyen földrajzi környezetük, kirándulóhelyeik földtani érdekességeit a mai tudásnak megfelelően láthassák, értsék, értékeljék. Pedig ezekre odafigyelve mennyivel gazdagabbak lennének túraélményeink! Polcainkra értékes, szép ásványok, kőzetek, kövületek gyűlhetnének, de akár folyami kavicsok, melyek tartósabban mosolyognának vissza ránk, kirándulásemlékeinket idézően, mint a természet sérülékenyebb világából le- és kitépett, otthon elhervadó virágok. Egyben jobban megérthetnénk ezt a világot, a földit, melyben élni adatott nékünk.
Lapunk következő, áprilisi számában a Plecska-völgyben indulunk virtuális kövületvadászatra. A fényképek ebből kínálnak ízelítőt.
Wanek Ferenc
