Bizony nagy idő! Az Erdélyi Kárpát-Egyesület alapítói közül ki gondolt volna egy világháborúra és főleg egy elvesztett háborúra Trianonnal folytatásként? És ki gondolt volna rövid ideig tartó magyar újjászületésre, majd megint egy vesztes háborúra? És ki gondolt volna arra az elképzelhetetlen terrorra és diktatúrára, amelyik nemcsak tovább súlyosbította az erdélyi magyarság helyzetét, de az EKE megszűnéséhez is vezetett? És ki gondolta volna, hogy egyszer csak megbukik a kommunista rendszer, és újra meg lehet alapítani a betiltott és felszámolt Erdélyi Kárpát-Egyesületet, kezdetben más néven, majd 20 éve eredeti nevén?
Nagy idő a 120 év, és nem kevés a két évtized sem, amióta az EKE újjáalakult, összerdélyi, közös elhatározásból. És azóta is működik, szerény alapokból, de lelkesen!
Hogyan is lehetséges ez, mi hajtotta elődeinket, mi hajtja kortársainkat, túratársainkat arra az erőfeszítésre, amely mindezt lehetővé tette? Igen, nemcsak Erdély egyik legrégibb civil szervezete alakult meg 1891-ben, hanem egy sajátos, valóban erdélyi gondolkodásmód: felzárkózni és bizonyítani. Korszerű turista és honismereti egyesületet létrehozni a szászokhoz hasonlóan. Mi, magyarok, nem szégyelltünk másoktól tanulni, nem átallottunk nyitott szemmel járni a világban, és meghonosítani mindent, ami jó, ami hasznos, vagy szép és élvezetes. De itt Erdélyben élt egy olyan lelkület, amelyik mindezek mellett ragaszkodott a maga szellemiségéhez, ahhoz, amelyik fenntartott egy nemzetmentő kicsi államot, és amelyik a maga külön szervezetével is jelezni akarta, akárcsak jelvényével, hogy ő magyar, ám ugyanakkor erdélyi is.
Büszkék vagyunk az EKE-re, nemcsak azért, mert a mienk, hanem mert itt alakult meg Kolozsváron, egy másik fontos erdélyi nemzetvédő/nemzetóvó szervezet, az EMKE támogatása mellett. Itt született, innen irányították, ez volt a központ, ez az anyaszervezet. Akkor is tudták, hogy Erdély fővárosa Kolozsvár, s ha nem tudták volna, csak itt, Kolozsvárt alakult volna meg az Erdélyi Kárpát-Egyesület, mert hol másutt! Ide összpontosult akkor is az erdélyi magyar szellemi erő, itt gondolkodtak felelősen, nem önmagukért, hanem egész Erdélyországért, az akkori polgárok és arisztokraták. Mert ’48 óta egyként sorakozott fel az erdélyi magyar társadalom minden nemzeti ügy mellé, társadalmi származástól függetlenül. Mert tudták, mit kell tenniük, mert nemcsak azt nézték, hogy mi a jó számukra, hanem azt, hogy mi a jó és mi lenne a hasznos a többiek számára.
Az elmúlt húsz év nem volt elég ahhoz, hogy visszatérjünk az eleink által kijelölt útra. De azon vagyunk, hogy ne térjünk el az ő szellemiségüktől, de legyünk korszerűek a mai igényeknek megfelelően. Mondhatnánk, az Erdélyi Kárpát-Egyesület – Kolozsvár 1891, az „anyaszervezet” nap mint nap, minden szerdán, szombaton és vasárnap bizonyít és bizonyítani akar. Apró lépésekkel, de hagyományainkat fel nem adva, igazodunk napjaink elvárásaihoz és gyarapítjuk sorainkat. Mert a stafétabotot át kell adni, és nem mindegy, hogy kinek, és nem mindegy, hogyan.
A 120 év kötelez. És a 20 év is. Azért szervezi meg Kolozsvár az évfordulós országos alsójárai vándortábort. Mert a „kincses város”, Erdély és az EKE hagyományai is erre köteleznek. Tovább menni, továbbra is törekedni, hogy megismerjük és szeressük csodaszép tájainkat, védjük és óvjuk, és közben éljünk kiegyensúlyozott, egészséges életet – egymásért.
Vekov Károly
